Olyan érzéseket kavartál fel bennem amikre már nem emlékeztem, hogy hogyan is kell ezt kezelni. Igen, mert én kezelni szoktam az érzelmeimet. Mert az érzelmek olyanok mint a betegség, és az én betegségem neve most a hiány volt. Azaz érzés mikor minden egyes kis apró porcikád arra vágyik, hogy valaki olyannal legyen aki fontos számára. A bibi a dologban, mert hogy a betegségemnek bibije is van! Szóval, hogy én nem lehetek ennek az embernek a közelében, mert már nem fontos számomra.-Hogy mi van??? Ez biztos megőrült- mondjátok most, valószínűleg jogosan!
Szóval van ez az igazán elhanyagolható lény, aki olyan mint egy tornádó, vagy cunami, vagy bármilyen természeti katasztrófa, ami hirtelen érkezik és mindent elpusztít. Mert, hogy ő is ilyen. Besétál az én kis életemben, halál lazán, és mintha semmit nem akarna. Aztán megpiszkál valami kis pöcköt a lelkemben, tudjátok valami kis érzékeny érzelem izét, majd távozik, a messzi jövőbe, engem pedig itt hagy egy kupac káosszal. És tudjátok hogy van ez, hogy ezek a természet ellenes katasztrófa dolgok sosem akkor jönnek mikor szükség lenne rájuk, nem mintha olyan sokszor mondaná azt az ember, hogy na most olyan jó lenne ha jönne egy hatalmas szökőár és mindent elpusztítani, de biztosan van olyan helyzet amikor ez egy helyén való mondat lenne...
