Ami elmúlhatott, az nem volt igazi szeretet. Csak az előszobája.

Nálad erősebb embert nem ismerek!

Mint egy 3 éves kisgyermek bőgök, és hisztizek anyukám lábánál, hogy ne hagyjon az óvodában, mert én még kicsi vagyok ahhoz, de nem hallgat rám, azt mondja neki mennie kell, és engem nem vihet magával. Miért kell szétválasztani az emberi kötődéseket? Meglehet tanulni az emberi kapcsolatok kialakításának technikáját?


Mert egyeseknek csak álom, az ami másoknak a valóság. Én még csak álmodni sem merek. Míg mások kapcsolatai fejlődnek, az enyém csak vergődik a porban. Ez túl hosszú idő volt ahhoz, hogy most adjam fel? Talán a legnagyobb problémám, hogy már rajta sem látom, hogy akarná. A kapcsolatunk a szavakra korlátozódott. A szavaink a "nem, most ne beszéljünk, akkor bazdmeg", körben mozognak. És ebből lenne júliusra egy erős kötelék, egy párkapcsolat? Most közelebb állok az elmegyógyintézet lépcsőjéhez, mint kedvesem karjaihoz. Olyan egyszerűnek látszik pedig a képlet, nem?