"Az ember egyszeri csoda, elfér a hol volt hol nem volt közötti röpke pillanatban, lénye rendkívüliségét a halál emeli ki és teszi végérvényessé, önmaga dermedt néma szobrává..."

Érzem ahogy fekszem a koporsóban. A teteje csukva, engednek lefele a saját gödrömbe a föld alá. Négy férfi engedi a kötelet. Körülöttük hatalmas földkupacok, és a zokogó családom. Ők nem látták előre azt amit én már tudtam. Érzem ahogy a koporsóm hozzákoccan a gödör aljához, először a fejem feletti rész, majd a lábam is már a földön van. A négy férfi elengedi a köteleket és rá dobja a síromra, majd eltűnnek, rövid időn belül visszatérnek és elkezdik lapátolni a földet... Elmentem, és nem jövök vissza többé, most már biztos.

PUFF. Első lapát: Apa erős, bedobja a szál rózsát, látom, hogy sír de tartja magát, mellette öleli az öcsémet, bedobja a szál rózsát, sír, nagyon sír. Szegény, talán ő az egyetlen akit fel kellett volna készítenem erre. Mert én tudtam, tudtam, hogy ez lesz.

PUFF. Második lapát: Ő nincs itt, szégyenében, bűntudatában? Ő tette, de mégsem ő, miatta. Anya lenéz rám, sír, ez a normális, de mintha ő tudná. Az arca azt sugallja "én meg mondtam", fölém hajol kinyúltja a karját, egy liliom, elengedi. megérkezett a síromra, most már ő is velem marad, mindörökké.

PUFF. Harmadik lapát: Szépen sorjában jönnek a nagymamák, a nagypapák, az öreg, távolian és közeli rokonok. Ki gondolta volna, hogy én nyerek, a ki hal meg előbb játékban? Mindenki bedob egy szál rózsát, közben sírnak, törölgetik a szemüket, és az orrukat, én pedig csak fekszem nyugodtan. Ennél rosszabb már nem jöhet, hisz ő nem fog eljönni...

PUFF. Negyedik lapáttól a nyolcadik lapátig: Felgyorsulnak az események, a fiúk csak úgy dobálják rám a lapátjukkal a földet, sietnek esni fog. Borús nap a mai, ez illő egy temetéshez. Most következnek a barátok. Mindenki csinos. Sajnálom, hogy miattam folyik el a szemfestékük... Ők nem rózsát hoznak, szegfűszeget. Olcsó, de szép. Szeretem őket, és sajnálom is. Nehéz az életük, és akkor még én is elmegyek. Ki fogja őket összefogni, ha én már nem vagyok? Vajon mire gondolnak miért tettem? Ha tudnák, hogy ő tette mit tennének? Egy vékony kar magasodik a koporsó fölé, vékony és fehér. Egy liliomot tart a kezében, rózsaszín liliom. Belenéz a gödrömbe, egy könnycsepp gördül ki a szeméből, és koppan a koporsón. Oh vajon hányszor ástunk együtt gödröt a kert végében, és ültünk benne nyakig sárosan kisgyermekként? Most csak én vagyok sáros. Elengedi a liliomot, és az megérkezik hozzám. Köszönöm, te is azok közé tartozol akik már másodszor siratnak...

PUFF. Kilencedik lapát: DC cipő áll meg a gödör szélén, a keze üres, és nem is sír. Ő az! A ronda pólója, amelyet oly szépnek tart, a nadrág ami ünneplő, a zakó ami mesélhetne. Bűnbánat? Szégyen? Megbékélés? Bocsánat? Fölé hajol a gödörnek, rám néz, látom, hogy mozgatja az állkapcsát, de nem beszél. Nyál csordul ki a szájából...koppppppp