Még mindig csak te jársz a fejemben.

Mindig mikor sétálok valamerre a földet bámulom. Nem érdekel ki jön szembe, én csak megyek előre, senkire sem figyelek. Félek ha foglalkoznék a külvilággal akaratlanul is TE jutnál eszembe, de hiába minden mert van olyan pillanat mikor elsétál mellettem egy fiú és olyan illata van mint neked volt mindig. Akkor összerogyok könny csordul a szemembe, mert eszembe jutnak a régi emlékek, mikor mindig befújtál a parfümöddel, hogy mindig velem legyél. Pedig én tudtam, hogy mindig velem vagy, velem voltál a szívemben, a lelkemben, a fejemben. Majd vissza térek a valóságba. Hisz te már nem vagy. Járom tovább az utamat még mindig a földet bámulva. Félek ha körbenézek TE jutsz eszembe. Hisz mennyiszer jártunk ketten együtt errefele, de akkor sosem a földet bámultam akkor mindig téged néztelek. Nem tudtam veled betelni. Te voltál nekem az életem, te voltál a levegő, az étel amivel táplálkoztam és a víz, a szerelmünk éltetett. De ez már elmúlt minek is törődjek vele. Még mindig sétálok a földet bambulva, de egyszer csak elsuhan mellettem egy autó, dudált az ismerősének aki mögöttem sétál, de nem sima dudája volt olyan rekedtes volt a hangja, mint mikor koncerten voltunk és másnap reggel mind a ketten berekedtünk. Miközben ment az autó én megijedtem nem számítottam semmi különösre az utam alatt, ugrottam egy nagyot és megtorpantam, ekkor megint eszembe jutottál. Régebben mindig mikor megijedtem valamitől akkor te ott voltál mellettem átöleltél, megnyugtattál, és együtt jót mosolyogtunk az egészen. De te már nem vagy itt mellettem, és nem is leszel. Minek sírjak egy olyan dolog után amit már szükségtelen használni? Az utam még nem ért véget, sétálok a szokásos utcákon és nézem ugyanazokat a köveket amiket szoktam. Hirtelen a járda szélén az egyik repedésben észre veszem, szívecske alakú. Emlékszem mikor te találtál ilyen törött járdát, lefényképezted és elküldted nekem azonnal „ez szerelmünk jelképe, hisz ezt az utat sose bontják le, újítják fel.” De ahogy a szerelem véget ért úgy az utat is felújították. Furcsa ez a kő eddig nem volt itt, még sosem találkoztam vele, miközben sétáltam. Körbenézek. Eltévedtem. Régóta lakom már itt de erre még sosem jártam. Bezzeg ha ott lettél volna mellettem TE tudtad volna merről jöttünk és hogy hol vagyunk. De te nem vagy velem, nem is tudom merre vagy, miért is érdekelne. Hisz visszakönyörögni nem akarom magam, kitörölni nem lenne értelme, elvesznének a szép emlékek is. Nem esem pánikba, bár nem tudom hol vagyok, de nem is érdekel, egyszerűen csak sétálok tovább, egyszer csak haza találok, ha meg nem az sem baj. Hisz otthon is csak te jutsz az eszembe.

Szeretném tudatni mindenkivel. hogy ez nem igaz. ezt az egészet én találtam ki unalmamban. és bármi egyezés a valósággal. csak a fantáziám. csók. (L)