2020. november 16., hétfő

Second thoughts

Habár hetek óta őrlődöm e két állapot között, hisz mikor benne voltam akkor folyamatosan úgy definiáltam magam mintha nem lennék benne. (és valószínűleg nem is voltam benne úgy igazán, mint kellett volna) Úgy gondoltam saját magamra, mintha nem lenne senki mellettem, pedig ott volt, nagyon is ott volt. 

Most, hogy visszaléptem oda ahova vágyom, olyan gondolatok vannak a fejemben melyek megkérdőjelezik vajon ez helyes döntés volt-e? A szép emlékekre gondolok, azokra a napokra amikor minden jó volt, mert általában ilyen napokból állt a mi kapcsolatunk, jó dolgokból, megértésből, törődésből... 

részedről. 

Vajon csak részedről? Vagy én is hozzá tettem valamit ahhoz, hogy ez kapcsolat lehessen? Vagy csakis te vitted az egészet a hátadon? 

És talán itt van ismét az a szó, ami miatt jobb, hogy vége. Hiszen te mindent beleadtál, csak értem voltál, csak a kapcsolatunkért, csak azért, hogy én jól érezzem magam. Én pedig ezt kihasználva éltem tovább kellemes kis világomban, vágyakozva a kalandokra, az újra, miközben élveztem, hogy van egy állandó is. 

Na de miért ne vágyakoztam volna a kalandokra, a valami újra, a változásra, ha eddig csak ebből állt az életem? Hogy minden mindig változott körülöttem? Most pedig hirtelen elvágták ezt tőlem az én akaratomon kívül... 

Bárcsak visszapörgethetném az idő kerekét oda mikor kapcsolatban lettünk. Hisz ez ami köztünk van megfelelő lenne csak nem ezzel a címkével. Vagy ez az én generációs hibám? Ismételten egy címke, egy szó zavar... Biztos, hogy az én generációs hibám, hiszen azért is lett vége, hogy te találhass ott a nagy tengerben egy olyan személyt aki téged teljesen értékelni tud, ahelyett, hogy én megpróbáltam volna... 

2020. november 14.

Müködik vagy nem müködik?


Olyan rég volt már ilyen, hogy magam sem emlékszem, hogyan kell tisztességesen viselkedni egy kapcsolatban. Előre közöltem, hogy nekem ez nem biztos, hogy menni fog, hogy ez nem az én közegem lesz. Ahhoz, hogy ez müködhessen lefektettünk pár alapszbályt, melyek betartását életemben először komolyan vettem... Monogám maradtam és hűséges ahhoz akivel voltam. 

De mégsem tudtam teljes egészében átadni magam ennek a státusznak. Túl sokszor utaltam magamra harmadik személynek úgy mintha szingli lennék. Túl sokszor felejtettem el, hogy barátom van. Túl sokszor keltem fel úgy reggel, hogy nem ő volt az első gondolatom, és feküdtem le este, hogy nem rá gondoltam elalvás előtt. Az elején izgalommal töltött el, hogy állandóan ír, és érdekli hol vagyok és mit csinálok, mert ez az újdonság varázsa volt, azt gondoltam egy kapcsolat alapja biztosan az, hogy megosztjuk minden pillanatunk a másikkal. De gyorsan rá kellett jönnöm, hogy sajnos nekem nem megy az időzített állandó üzenet váltás "elindultam- ideértem- megyek haza- beugrom a boltba" ám hál a technikának ő erre is talált megoldást, és ezt a hibát is elfogadta és megértette. Izgalmas volt az elején, hogy állandóan jelen van az életemben, minden nap felhív  és ír többször is. Aztán arra lettem figyelmes, hogy már direkt bennhagyom a táskában a telefonomat, mert nem olyan fontos ha valaki keres, majd megvár. Úgyis megvár... Talán ez is volt a baj, hogy túl nagy biztonság érzetet adott, amivel én nem tudtam mit kezdeni... Hihetetlen módon mindent megtett értem, minden lány erre vágyik egy odaadó megértő gondoskodó férfire... Mindenki, csak én nem?  Rengeteg jó élményünk van erről a kevés időről amit együtt voltunk kapcsolatban! Hihetetlen leírni ezt a szót, és a legroszabb benne, hogy mikor leírom nem érzem a súlyát. Tudom mit kell jelentenie, de számomra ez egy teljesen más fogalom mint másoknak. Torz valóságképem lett az évek alatt. 

Meddig volt jó és hol romlott el? 

Az elején. 

Akkor romlott el mikor én azt hittem, hogy ebből több is lehet mint egy kis flört... Bánom, hogy akkor ki akartam próbálni ezt a kapcsolati státuszt. Csak MIATTAD bánom, mert nem érdemelted meg ezt a tiszta próbát.  Öszintén szólva eléggé önző indokaim voltak rá már az első helyen is amiért én belementem. Túl régen történt ilyen az életemben, hogy valaki definiálta azonnal a köztünk lévő dolgot, és komolyan gondolta azt. Túl régóta meg se engedhettem, hogy egy ilyen érzelmi kitettségbe belemenjek, hiszen folyamatosan változott az életem, nem voltam sehol stabil pont, így mégis hogyan adhatnál valakinek egy állandó státuszt. Vajon tényleg teljesen benne voltam ebben a kapcsolatban? 
Akkor romlott el, mikor az első pár hét "ismerkedés" alatt már láttam az intő jeleket mégis inkább arra koncentráltam mennyi jó dolog van benned. Vagy erről szól egy kapcsolat? 
Akkor romlott el mikor azt hittem a korkülönbség nem okoz majd problémát... És nem is okozott volna, csak... Én túlságosan anyáskodó és irányító jellem vagyok, te pedig könnyedén feladod önmagad azért, hogy másoknak megfelelhess. Vagy legalábbis nekem. Vagy erről szól egy kapcsolat, hogy azonosultok kicsit a másikkal? Vajon én azonosultam? 

Önös indokok állnak azzal szemben, hogy te milyen tiszta lélek vagy... 

2020. november 13.

2017. június 5., hétfő


Lapozz tovább, 



I've been trying to save this thing between us from months now, but its never getting better. I have to leave it. I have to ignore you, because i can't stop thinking of the solutions which are not working... 

That's all folks!

2017. március 12., vasárnap

Hányszor futunk bele olyan cikkekbe a neten amelyek az alábbi címekkel kezdődnek?

  • 25 dolog, hogyan tegyünk jobbá a párkapcsolatunk
  • 5 dolog, mitől szerethet beléd egy férfi
  • 10 tanács, hogyan legyél tökéletes nő
Hányszor kattintottunk már rá ezekre a cikkekre? Én bevallom mindig! Mindig megnyitom őket, mindig végig olvasom őket, hátha mondanak valami újat, valami értelmeset, ami olyan sorsfordító lehet. Hogy hányszor találtam is ilyet? Ugyan... Mindenki tudja a választ.

Míg ma mikor már a harmadik ilyen Ön romboló cikket rágtam át szembe jött velem a mondat:
"Emlékezzünk rá, hogy amit a férfi mond, az azt jelenti, milyen akar lenni.  
Amit csinál, olyan valójában."
Természetesen ez most nem azt jelenti, hogy a probléma megoldódott én pedig indulok és megváltom a világot. Ez azt jelenti, hogy végre értem, de nem biztos, hogy elfogadom...

Nő vagyok! :)

2017. február 22., szerda

Inkább bolondként, haljak meg holnap, mint megbánjak bármit ha, őszintén tettem...

A változás napjai.

Két napon át faltuk egymást, a telefonon lógtam én is és ő is a nap 24 órájában, egymással beszélgettünk. Eljutottunk egy olyan nyálas szintre amire már én is azt mondtam, hogy ez sok lesz. Erre ő még felrakott egy lapáttal, én pedig hagytam gördülni az eseményeket, ahogy annak lennie kell. Nem szóltam, hogy elég, de nem is mondtam, hogy kell még. 
Aztán két napon át semmi. Mintha megérezte volna, hogy szívem egy kis ideig menekülni akart. Mert megint megtettem azt a lépést. Lényegtelen ő is tett valamit. Eléggé vacak dolog, hogy még csak nem is definiáltuk. Én legalábbis nem engedtem definiálni. Mondhatni roppantul elutasító voltam a szavak terén. Na de kérem. Én már csak ilyen vagyok. 
Azért mégsem túl illendő csak úgy egyik pillanatról a másikra mindenféle magyarázat nélkül azt mondani, hogy elutazok... Hopp. Igen, csak így. Egyszerűen, lazán.  Azért álljon meg a menet.
Az én kultúrámban, az én világomban nem teszünk ilyesmit.


11.23
lassú halál

2017. január 16., hétfő

Valóság nincs, te nem létezel.




Tudom, ha őt felhívom hajnali 2 kor hogy jöjjön akkor jön 10 percen belül.
Tudom, hogy ha egy év után írok neki ő akkor is visszaír.
Tudom, hogy ő az aki mindig mellettem lesz,
mert ha nem azt sajnálni fogom...

2016. október 6., csütörtök

Visszatekintő:

Yenge-ségem mivolta... azaz mi a jó dolog még Törökországban!

Először is tisztázzuk le mit is jelent az, hogy yenge, és én miért is vagyok ez tulajdonképpen. Nos a szó jelentése sógornő, távolabb értelemben véve, hiszen még nem kötötték be a fejemet, és én erősen kötöm az ebet a karóhoz, hogy nem is fogják egyhamar. Ám de semmit sem tehetek ez ellen a török szokás ellen, hogy engem így nevezzenek... Viszont a legújabb furcsaság, hogy mindenki ajándékokat ad nekem, és mikor megkérdezem miért kapom, csak annyit mondanak, mert yenge vagy... Én nem igazán ismerek más hozzám hasonló lányokat, akikkel ezt a szituációt megbeszélhetném, hogy ez egyáltalán normális dolog-e itt, vagy épp most cseréltem el a lelkem pár török édességre. Amúgy megérte a csere! Ne ítéljetek el, kóstoljátok meg a török édességeket, és ti is alkut kötnétek még az ördöggel is.

2016. május 31., kedd

Az Utazás: (részlet)

Sétánk során bámulok, próbálom már visszafogni magam, de nem megy. Ahogy látom nem is baj, az emberek engem bámulnak. Ismeretlen érzés. A gyermekek nagy szemekkel pislognak rám, mindig azon gondolkodom, vajon én vagyok az első fehér ember akit látnak? Feltűnést keltek bármerre járok, pedig a ruházatomat is visszafogtam, nem vagyok kihívó, csak fehér. Az emberek itt általános szegénységben élnek. Nem igazán tudom eldönteni, ki tehetősebb és ki tartozik a szegényebb kasztok közé. Egészen addig amíg nem látok a földön fekvő, rongyokkal bekötözött lábfejű embert. Fel sem fogom igazán ez mit jelenthet. De látom, és érzem ez valami más. Vagy mikor javasolja barátnőm, kerüljünk egy picit az úton, mert veszélyes ember közeleg. Egy nagy magas bozótos hajú férfi. Számomra semmivel sem másabb kinézetű mint a többiek akiket eddig láttam, de hallgatok a tanácsra. Az utcán minden lépésnél különböző emberek állnak, ülnek, vagy épp sétálnak veled szembe akik mindenféle portékát árulnak, ők a csencselők számomra. A legtöbbször megállok náluk, nem azért mert venni akarok valamit, bár kínálják nekem. Azért állok meg, hogy megnézzem egyáltalán mi lehet az amit árul. Hisz nem tudom mi az, így nem is tudom miért lenne számomra fontos megvenni. Az egyik ilyen bácsinál Atanima vásárol pár táskát magának, mellettünk áll még szintén egy férfi, aki beszélgetésbe próbál elegyedni velem. Ez nem egyszerű feladat, mert először el kell találni a nyelvet amelyen tudunk beszélni egymással. Az angol megfelelőnek tűnik és az úriemberünk tökéletesen használja. Arra amire neki kell épp:
-Szép vagy, tetszel- mondja. – Neked is tetszem?
Mivel eddig ez volt a legtöbb angol szó mit itt hallottam, így készségesen válaszolok is. Sajnos elutasítom a felkérést. Eközben a földön ülő idős férfi fog a kezében egy zacskót tele sárga nagy bogyókkal és mormol miközben a homlokához emeli. Kérdésemre mit csinál, azt mondják imádkozik. Elcsodálkozom, mire a férfi nevetve, mondja Atanimának:
-Ez a kislány jövőre férjhez megy!- miután lefordították nekem, elborzadok, és futnék innen mielőtt eladnak. Magamban persze remélem, hogy az idős úr nem valami sámán, vagy jövőbelátó és nem lesz igaza. Ha mégis, visszajövök és megkérem, mondjon új időpontot. Távolabbit.

Kezd beesteledni, és mi még mindig az utcán sétálunk. Nem félek, egészen addig amíg meg nem látok 3 szúnyogot. Ki gondolná, hogy a szúnyogok a legrémisztőbb teremtmények Szenegálban. Számomra. Fogalmam sincs mivel jár majd ha megcsíp egy, na adj Isten elkapok valamit. Persze szedem a tablettát. Nem lehetek se terhes, se maláriás. Elvileg. Felveszem a pulcsimat is és próbálok nagy mozdulatokkal járni, hátha gyorsabb lehetek a szúnyogoknál. Természetesen amúgy mint felkészült utazó van a táskámban szúnyog riasztó spray. Otthon. A lakásban. Sokat érek vele jelenleg. Majd megáll mellettünk egy kocsi, és Atanima int, szálljak be. A sofőr az, értünk jött, hogy haza vigyen. Nem is gondolhattam komolyan, hogy majd sétálunk hazafele az éjszakában… 

2016. március 16., szerda

Az utazás:


Könnyes búcsút véve indultam el Budapestről, hogy felfedezzek egy másik kontinenst, egy másik országot, és egy teljesen más várost. Volt idő ám gondolkodni és felkészülni a 7 órás repülőutat megszakította egy 5 órás Lisszaboni ücsörgés. A kalandjaimat mégis már Lisszabonban elkezdtem. Amint sétáltam a reptéren a nagyon távol lévő kapu irányába, az emberek szerkezete úgy változott meg körülöttem, mire oda értem a Dakari járathoz, már csak 4 fehér ember volt rajtam kívül. Ebből 3 egy padsoron foglalt helyet ahol még én is le tudtam ülni. A mellettem ülő férfi épp a laptopján irt valamit, én pedig kedvesen odahajoltam hozzá és magyaráztam:

-Bocsi bedughatom a laptopodba a telefonom tölteni, mert elfoglaltad az egyetlen konnektort amit Magyarország óta látok. –ő pedig készségesen bedugta. Szó nélkül…

A repülőn már elfogott egy érzés, szorított a mellkasom, és úgy éreztem búcsút kell vennem az Európai kontinenstől. De éjszaka volt és nem láttam semmit csak pici sárga pontokat…

A dakari reptér már mókásabb helynek bizonyult. Leszállva a gépről egy buszba tereltek minket, majd megálltunk egy kis háznál, ami úgy nézett ki mint nálunk egy városháza, pici volt, dísztelen és fehér. Ott egy folyosón kellett végig menni aztán jött az útlevél ellenőrzés, én egy kedves lányt fogtam ki, gondoltam itt nem lehet semmi probléma, én vagyok a fehér ember, miért állítanának mégis meg? Ha azt hinnénk a kontroll gyerekjáték, akkor el kell keserítselek titeket, mert nem! Először is megkért a csaj hogy rakjam egy kis szürke gépre az ujjam, én készségesen megtettem, és közben jöttem rá, hogy ez itt bizony most ujjlenyomatot vesz. Hirtelen át is futott a fejemen, hogy remélem nem talál semmit az ujjamban. Hisz ki tudja, lehet előző életemben bűnöző voltam, vagy épp gyarmatosító. Gondolom itt mind kettő ugyan akkora súllyal bír. A gép elkezdett rezegni, majd a hölgy készségesen megkért, hogy akkor most jöhet a bal ujjam is. Kicsit bénáztam, hogy na basszus, lehet elbasztam, és már a bal ujjamat szkennelte a gépbe az előbb, mit mondok?! Ám erre időm se volt, hisz a kislány máris kérdezett:

-Cím?
-Nem tudom.- válaszoltam és itt már elkezdett forrósodni alattam a talaj.
-Cím? –kérdezte újra, mint aki nem érti mit mondtam az előbb.
-Nem tudom, nem emlékszem…- Ám az igazság az volt, hogy nem is tudtam mi lesz a címem hol fogok lakni, vagy egyáltalán vár-e rám valaki a reptéren. Csak bíztam mindenben.
-Oké, akkor állj félre!- és ezzel a lendülettel elrakta az útlevelem.
Természetesen mint jó állampolgár én félreálltam a kis kalitkája mellé és erősen gondolkodtam, hátha ki tudok nyomni magamból egy dakari címet. De nem akartam hazudni, ez mégis csak a szenegáli vám ellenőrzés, ki tudja mit csinálnak azzal aki hazudik megdöbbenésében. Így kezembe vettem a telefonom és elkezdtem hívogatni a kinti kontaktom.
Foglalt.
Hívom az otthoni kontaktom aki elküldött a világ közepére.
Foglalt.

Ezért felváltva próbálok hívni mindenkit. De nincs vonal. Legalább tudom, hogy a kapcsolattal van a gond nem azzal, hogy itt hagytak a világ közepén. Elmés kobakomnak köszönhetően rájövök, hogy ha hálózat nincs akkor majd keresek egy wifit… Most biztos fogjátok a fejeteket otthon és azt gondoljátok, hogy „Jézus!” ám szerencsémre volt wifi a reptéren. Én is ugyanúgy megdöbbentem, azon már kevésbé, hogy nem működik. Attól még írtam egy emailt gyorsan az otthoni kontaktnak, hogy ha felébred, akkor dobjon már meg egy címmel. Bár nem láttam sok esélyt a válaszra, ezért a saját fejem után mentem. Vagyis vissza a kalitkában ülő kislányhoz, aki szerintem az angol tudását így hajnalban roppantul túlfeszítette az érdeklődésével, hogy ugyan akkor kedves csak nem hagytak itt téged a világ közepén, tehát:

-Cím?

Édes makkom most már, nem érti meg, hogy nincs címem, csak egy pecsétet akarok az útlevelembe, hogy kimehessek cigizni. De válasznak sokkal jobbat adtam mint a gondolataim.

-Nincs címem, nem találom, a kontaktom meg nem veszi fel a telefont, mert nincs hálózatom, tessék itt a telefonom, hívd fel vagy legyen elég ennyi címnek, hisz van egy nevem és egy telefonszámom is ami dakari. – Itt a lány vagy megsajnált, vagy tényleg elég volt neki ennyi, de elkezdett gépelni , majd ismételten kérte az ujjaimat egy fotóra, és már nyúlt is a várva várt pecsétért.

Igen! Beléphetek Dakarba örültem meg. Majd még mielőtt tovább mehettem volna, egy egyenruhás férfi állt elém.

-Útlevél?

Na basszus, már megint kezdik, csak nehogy címet kérjen ez is, mert akkor most már tuti nem úszom meg. De nem csak lecsekkolta, hogy megkaptam-e a pecsétet a kis hölgytől. Tovább enged a bőröndkiadó felé. Ami konkrétan egy nagyon hosszú szalag ami tekereg körbe egy kis szobában. Már ahogy belépek kiszúrom, mind a két csomagom. Legalább volt értelme annak, hogy a lány ott váratott, itt akkor most nem kell. Szerzek magamnak egy tolós kocsit, és lekapom a két nagy csomagom a szalagról, majd a 3. kis bőröndöm is feldobom melléjük, szépen elhelyezem a kompozíciót, hogy semmi ne boruljon le, és elindulok kifelé. Egy újabb egyenruhás úriember áll elém. Azt kéri, hogy helyezzem fel a csomagjaim az átvizsgáló szalagra. Szépen sorban elkezdem rakodni a cuccaimat, közben kérdezgetem az úriembert, hogy mindegyiket rakjam-e fel. A laptop táskánál int, hogy nem kell. A csomagjaim be és kimennek, gond nélkül. Én pedig elindulok a külvilágba. Az ajtóban újabb egyenruhás örök tömege, aztán az éjszakai Szenegál tárul elém, sötét gyéren világított út tele emberekkel. Akik táblát tartanak, nem látom a nevem így elmegyek mellettük. Egy ráccsal elkerített folyosón megyek végig, a rács két oldalán emberek tömege, akik nyúlkálnak befele, ki táblát tart, ki SIM kártyát árul, de van olyan is aki egyből pénzt akar váltani nekem jó áron. Kiszúrom a nevem, egy hölgy kezében, és nagy mosollyal dobok neki egy puszit, mondja, hogy menjek végig a folyosón ott találkozunk. Az amúgy 2 perces folyosó 10 percnek tűnik, miközben azon gondolkodom, mikor fogják ellopni a bőröndjeim. Kiérve a „ketrecből” egy segítőkész férfi ugrik elém, magyaráz, hogy elvisz. Intek, hogy már van fuvarom. De újabb emberek jönnek oda hozzánk, hogy segítsenek. Nem hagyjuk. Aminata, a szenegáli hölgy mondja, hogy menjünk a kocsihoz, így elkezdjük tolni  együtt a kocsit. 3 lépés után 5 férfi lép ismét elénk, hogy majd ők segítenek. A hatalmas kavarodásban kettő megmarkolja a nagy bőröndjeim és elindul, én meg szaladok utánuk Aminatával  és a kis bőrönddel. Az egyik fickó nagyon beindult, Aminata kiabál utána, hogy merre megy, de nincs megállás, megyünk utána. Bepakolják a bőröndjeim egy kocsiba, és kérik a kis bőröndöm is rakjam mellé, de nem abból nem engedek. Betessékelnek a kocsiba és el is indulunk. Azt sem tudom ki kicsoda, hogy ismerősök vagy csak reptéri csencselők. A sofőr kicsoda egyáltalán?!

Nem hosszú az út, de nagyon leköt. Csak bambulok ki az ablakon, nézem a szegényes romos, koszos házakat, az utcán alig van ember, de ahol van ott tömegesen férfiak. Ácsorognak a tűz mellett. Igazi Afrika stílus nem? Biztos éppen sütik az oposszumot. A férfi furcsán vezet, tudjátok ő is olyan afrikai stílussal megy. A sávokat nem tartja be az autópályáról csak szimplán a legbelsőbb sávból kanyarodunk le. Ez számomra érthetetlen. Majd megáll az autó, és Aminata közli, hogy megérkeztünk, engem betessékel, a férfi meg hozza utánunk a csomagjaim.

A házba beérve az előszoba fogad egy folyosóval, ahol két gyermek alszik a földön. Kicsit megijedek, hogy hova is kerültem. Majd Aminata nyit egy ajtót előttem, és betessékel egy szobába. Puritán, egyszerű szoba, ágy van. Jó pont. Ez lesz a lakhelyem?! Megmutatja a fürdőt, és a wc-t, szabályokat nem mond, mit hogyan kell használni, csak annyit mond, hogy szóljak ha fürdeni akarok, mert majd megengedi a meleg vizet nekem. Gondoltam ez már jó pont, hisz van víz! Kedvesen hoz nekem egy üveg vizet és kiemeli, hogy ez az enyém. Mert az ő vizüket én nem ihatom. Egyetértek, bármit is jelentsen.


Végre befekszem az ágyba, és várom a jól megérdemelt pihenésem. Ám még alvás előtt kavarognak a fejemben a gondolatok. Hisz a lelkemre kötötték, hogy csakis szúnyogháló alatt aludhatok, de hisz itt nincs is szúnyogháló. Azt mondták akkor vegyek egyet, de honnan? A szobámban nincs bolt. És a következő szabály az volt, hogy éjjel ne menjek az utcára. Mindegy, bebugyolálom magam tetőtől talpig a takaróval, és reménykedem nem jönnek a maláriás szúnyogok. Viszketek. Beképzelem. Elalszom…. 

2016. január 5., kedd

Áruljon el valamit barátom! Táncolt már valaha az ördöggel holdfénynél?

Alig pár óra volt amit együtt töltöttünk, mégis úgy viselkedtünk az első perctől fogva mint akik már 10 éve ismerik egymást, mintha ő lenne a legjobb barátom, és a szeretőm egy személyben.
Osztatlan figyelem.


Leült mellém, és onnantól nem volt megállás. Ő mesélt, tervezgetett ismerkedtünk. Rövid időn belül kettesben maradtam vele, egy idegennel akit alig fél órája ismertem, de nem bántam. Csak sétáltunk és közben azt játszottuk, hogy egy fiatal külföldi pár vagyunk akik most járnak először Budapesten. Pedig tulajdonképpen, csak most ismertük meg egymást, mégis mintha mindent tudtam volna róla. Fogta a kezemet és közben az utcán sétáló embereknek büszkélkedett, hogy én a barátnője vagyok. Felmentünk az Alagút tetejére és pezsgőt kortyolgatva ünnepeltük azt a pillanatot. Azt az egyetlen egy éjszakát amit egymással töltöttünk, úgy hogy még csak nem is történt közöttünk semmi... 

2015. december 31., csütörtök

Maholnap úgyis elfogyunk, szaladjunk amíg itt vagyunk!

Az év végi videó montázs csak nem maradhat el, ugye srácok? 
Őszintén szólva most, hogy ezt a videót készítettem és "visszatekintettem" az év elejére számomra ez az egy év olyan "esemény" dús volt mintha vagy 5 év is eltelt volna január óta...

No de, HAJRÁ, élvezzétek! 


2015. október 4., vasárnap

És marhára nem baj, ha sosem bírtak akik azt se' tudják hogyan hívnak.

ITT minden csak egy álca. Egy színház tele hazugságokkal. Egy színdarab amelyben én csak egy marionett bábú vagyok akit köteleken rángatnak. És aki írja a darabot annak még a kérdése sem igaz. Egy biztos, hogy én már tele vagyok a sok hazugsággal, a rengeteg kavarással, hogy itt mindent meg kell fordítani. Semmi sem lehet fekete vagy fehér. Mindenkinek több arca van, és váltogatja azt. Ott tesznek be alád ahol hely van.
A tények olyanok ITT mint nálunk a szájhagyomány útján terjedő mendemondák. Amikor elindul akkor még csak egy kis kő volt, mire vissza ér hozzád addigra egy atombombát tartasz a kezedben. Nem tudom megállapítani, hogy ki mikor éppen mekkora hazugságot mond nekem. Mert itt már az nem kérdés, hogy az a bizonyos mondat nem lesz igaz. A kérdés csak az hogy mennyire? Vajon a mondat amit hallok éppen hol tart a lépcsőkőn a felépítésben. Épp most találták ki? Vagy már napok óta terjed valahonnan? Én ám nem vagyok egy olyan ember aki úgy nagyon magára venne mindent, általában magasról tojok bele egy barnát a dolgokra. Olyan nyugodtan megvárom amíg megoldódnak a problémák a fejem felett. De most már besokalltam, és ehhez 2 hónap kellett. Hogy azt mondjam elég legyen ebből. Mert engem sosem kérdeznek meg a rólam szóló hazugságokról. Mindig csak az atombombát kaptam a kezembe eddig én pedig csak pislogtam és ledobtam magam mellé, had robbanjon majd. Na most robbant, és én is kirobbantam vele együtt!!!! 

2015. augusztus 27., csütörtök

Őszinte leszek, hazudj egy nagyot, majd mutatom hogyan csinálják a nagyok...

Én mint fahéj?
Én mint afrodiziákum?
Én mint akit mindenki kedvel?


Gondoltátok volna valaha is, hogy én ezeket a kérdéseket fogom feltenni? Persze, miért ne tehetném őket fel. Igazán meglepő csak a válaszban van. Hisz a válasz IGEN! Na, ezt viszont senki sem gondolta volna. Már mint természetes módon lehetne minderre a válasz igen, nem értem ezen miért kell fenn akadnom. De tisztázzuk az afrodiziákum szó jelentését. "Olyan anyag, ami élénkíti a nemi vágyat." BUMM! Ezt most jól megkaptam... Kíváncsiak vagytok a titkomra, hogy mégis, hogyan lettem én mezei kislány afrodiziákum. A titok, a kulcs ami nyitja a férfi szíveket, nem más mint a... dobpergést kérek... mosoly!
Hah, Mi az, hogy a mosoly? Te most komolyan gondolod, hogy egy idióta vigyor miatt mindenkit leveszel a lábáról? Mi van a te fogaiddal, napalmot engedsz ki minden egyes mosollyal?- kérdezhetnétek most bátran tőlem, de nem. Van egy kiskapu... a férfi szíve legyen török! és máris nincs több problémád. Vagyis lesz, sokkal több is mint eddig volt, hisz bekerül az életedbe a török férfi. Az aki 2 óra után azt mondja szeret, és feleségül kér, sőt már a gyermekeitek nevét is előre eltervezte. Nem, nem vicc! A török férfi nagyon gyorsan lesz halálosan szerelmes. Aztán, majd mikor komolyabbra fordul a kapcsolatotok, mondjuk ismeritek egymást már legalább 4 órája, akkor jön a zöldszemű szörny. Tudjátok, az a kis galád. A féltékenység! Ugyanis a török férfi minden más férfi nemű egyedre borzalmasan irigy lesz miután te oda adtad neki kicsiny szívedet.
Na de álljunk meg egy szóra. Mégis hogy a búbánatba került ide a fahéj? Remek kérdés. Magam sem tudom, de nem mutat igazán jól ott a szöveg elején? ;)

2015. augusztus 2., vasárnap

2015. augusztus 1., szombat

Nem hagyom a nagyvilágot. Hátra miattad könnyen. Tudom, hogy így lesz könnyebb. Hiába préselsz könnyet.




- Végül, csak sikerül elmenekülnöd... előlem.
- Igen... Bár most talán nem is akartam volna menekülni.

Mindenki azt kérdezi félek-e? Nem tudom pontosan milyen választ várnak tőlem. Elmegyek két hónapra egy számomra idegen országba, ahol senkit nem ismerek, és ráadásul én leszek az idegenvezető!

Ezt a baromságot...

Mindenki fél, és mindenki félt. Az ő aggodalmuk ragad át rám. Ha ők nem viselkednének úgy velem, mint aki "elköltözik", akkor lehet fel sem tűnne senkinek. Nem? Vagy ezzel csak magamat álltatom? Ültethetem is, nem probléma.

 Félek attól, hogy ez most meg fogja haladni a képességeimet...

2015. június 18., csütörtök

Szerencsére még senki nem jött rá, hogy miért is alakul ki két ember között a vonzalom. A vonzalom lényege épp az ismeretlenből felbukkanó csoda.


- Nagyon szép lány, nem dohányzik, és pont olyan fiúra vár mint az Idn.
- Minden lány olyan fiúra vágyik mint ő, hisz udvarias, és humoros. De ő olyan lányt keres, aki tele van élettel, tud nevetni és érti a viccet...- vett egy mély levegőt, majd kibökte.- Olyanra vár mint te! - mondta kissé csalódottan.
- Hát akkor itt nincs kérdés, én vagyok neki a tökéletes nő! - mondtam vidáman, ám ő nem vette a viccet.,,
- Én is ettől félek-válaszolta
... a viccet ami félig igaz volt. 

2015. június 7., vasárnap

Jöhet a merevedés. Szabad a keveredés.

Állt a tükör előtt. Öltönynadrág, fehér csíkos ing, fekete nyakkendő, elegáns cipő. Éppen a haját rendezgette, mikor elosontam a fürdőszoba ajtó előtt, és visszatolattam, bekukucskáltam, és ámultam. Tegnap este még a konyhában ült egy alsónadrágban két laptop előtt, és sóhajtozott. Mekkora változás. Már nem mintha akkor ott nyúzottan, fél pucéran nem lett volna "étvágygerjesztő" . De ezzel az elegáns külsővel, minden férfi levesz a lábamról. A legszívesebben odamentem volna hozzá szépen lassan, megálltam volna a meglepődött arca előtt pár centivel, megfogtam volna a nyakkendőjét, magamhoz húztam volna a szép szál legényünket és megcsókoltam volna. Ehelyett a kérdő tekintetére csak ennyi választ adtam:
- Csinos vagy... - Frappánsan odaszóltam neki így korán reggel. Biztosan értékelte a próbálkozásomat. Ő szinte rám se nézett igazán de már mondta is.
- Te csinosabb!


Megzabálom ezt az embert! 

2015. május 7., csütörtök

A szexben az ölelés a legjobb. Éjjelre összerak majd, reggelre szétszed.Na még mit nem...



Miért kell minden idegenbe beleszeretnem?

Érzelmeket kefélt belém.
Keféltünk aztán jöttek az érzelmek.
Érzelmek jöttek mert keféltünk.

Akkor most milyen drogot szedjek erre? 

2015. április 18., szombat

Hát lehet nemesebb viszontorlás, mint csókkal bosszulni meg a pofont?





Idegenvezetést tartott a saját házában, egy idegenvezetőnek. Láttam a módszertant ahogyan felépítette beszédét. Szobáról szobára mentünk, elmondta a szoba rövid történetét az ismertetését és, hogy a jövőben milyen fejlesztéseket szeretne végrehajtani odabent. Beléptünk az utolsó szobába, ott már nem szólt semmit, csak megfogta a derekam, magához húzott. Mélyen a szemembe nézett és megcsókolt. Nem volt meglepetés, ezért jöttem ide. De ahogyan csinálta az levett a lábamról, mindig meg tudott lepni a viselkedésével. Csókolóztunk és közben elkezdte kigombolni a nadrágomat. Éreztem ahogy a lábam nekiütközik az ágy széléhez. A következő pillanatban már az ágyon feküdtem, nadrág nélkül, ő pedig állt az ágy mellet és nézett és csak mosolygott rám...
-Sosem gondoltam volna, hogy egyszer téged látlak majd itt feküdni az ágyamban, mindig is olyan ... elérhetetlen voltál számomra- mondta, én felültem az ágyon és elkezdtem kigombolni az ő nadrágját, majd lehúztam róla. Megragadott és az ágynak döntött... 

2015. április 15., szerda

Idegenekből így leszünk lassan újra idegenek. Csak ne lenne minden ilyen bosszantóan könnyű nélküled




A múlt és a jelen kavarog bennem. Csatáznak minden éjjel, olyan álmokban amelyeknek nem tudom megfejteni az értelmét. Mindig jól kezdődik minden, a jelenben vagyok és boldog vagyok, aztán egyszer csak megjelenik a múlt. Jön ő a nagy sötét felhővel, és kiderül, hogy nem vagyok boldog a jelenben. Alattomosan surran be a múltam a jelenem becsukott ajtaján. És ha már áttört a vaskapúkon akkor már rádöbbent engem arra, hogy igazából nekem ez nem jó. Hogy én nem is vagyok boldog a jelenemben, mert nézz ide, itt vagyok én a múlt, és nézd most hogy megjelentem a baljós árnyaimmal, mennyivel jobban érzed magad.
Talán mindez azért van, mert mostanában csak a jövővel foglalkozom?  Talán ha ez tényleg így lenne, akkor az írásaim nem válnának valóra... 

2015. április 13., hétfő

Végül úgyis az történik amit szeretnél, csak az nem biztos, hogy jó neked.

Olyan érzéseket kavartál fel bennem amikre már nem emlékeztem, hogy hogyan is kell ezt kezelni. Igen, mert én kezelni szoktam az érzelmeimet. Mert az érzelmek olyanok mint a betegség, és az én betegségem neve most a hiány volt. Azaz érzés mikor minden egyes kis apró porcikád arra vágyik, hogy valaki olyannal legyen aki fontos számára. A bibi a dologban, mert hogy a betegségemnek bibije is van! Szóval, hogy én nem lehetek ennek az embernek a közelében, mert már nem fontos számomra.

-Hogy mi van??? Ez biztos megőrült- mondjátok most, valószínűleg jogosan!

Szóval van ez az igazán elhanyagolható lény, aki olyan mint egy tornádó, vagy cunami, vagy bármilyen természeti katasztrófa, ami hirtelen érkezik és mindent elpusztít. Mert, hogy ő is ilyen. Besétál az én kis életemben, halál lazán, és mintha semmit nem akarna. Aztán megpiszkál valami kis pöcköt a lelkemben, tudjátok valami kis érzékeny érzelem izét, majd távozik, a messzi jövőbe, engem pedig itt hagy egy kupac káosszal. És tudjátok hogy van ez, hogy ezek a természet ellenes katasztrófa dolgok sosem akkor jönnek mikor szükség lenne rájuk, nem mintha olyan sokszor mondaná azt az ember, hogy na most olyan jó lenne ha jönne egy hatalmas szökőár és mindent elpusztítani, de biztosan van olyan helyzet amikor ez egy helyén való mondat lenne... 

2015. március 23., hétfő





Szívesen küldenék neked egy emailt, a nem létező email címedre, az én már nem létező email címemről...

2015. március 21., szombat

Felettem záródnak észre sem veszem Felhő, lombok, szerelmek, baszd meg, szívem!

Kiléptem az ajtón, mögöttem a gőz elkezdett kihömpölyögni a folyosóra, felnéztem az órára. Ijedten állapítottam meg, hogy már hét óra van. Felrohantam a szobámba elengedtem a törölközőmet, gyorsan megkerestem az ünneplő fehérneműmet, és beszárítottam a hajamat. Kiválasztottam a legjobb randi ruhámat a szekrényből, és leszaladtam vissza a fürdőbe sminkelni és fogat mosni. Éppen hogy, készen lettem, mikor meg állt az a bizonyos piros autó a ház előtt. Felvágtattam a lépcsőn, felkaptam a kabátom és a táskám, gyorsan belevágtam a fontosabb dolgaimat. Pont időben. A csengő ebben a másodpercben szólalt meg. Kezembe akasztottam a magassarkúmat, és elő kotortam a kulcsokat. Egyszerre zártam be a házat, vettem fel a magassarkút, és közben tűntem baljósan bájosnak. Valószínűleg sikerült, mert mikor meglátott a szemei elkerekedtek, és kis mosoly futott át az arcán.
- Hello csajszi, vagyis- megfogta a kezeimet, és végigmért magának- azt hiszem már kinőtted ezt a nevet.
Magához húzott, megölelt, én pedig a fekete ingére hajtottam fejemet, aztán kicsit eltolt magától.
- Tényleg nagyon gyönyörű vagy- mondta
- Köszönöm, te is jól nézel ki- mosolyogtam rá kedvesen, majd még ezt a közelséget kihasználva, belenyúltam az ing felső zsebébe, és kiszedtem két hajcsatot - Tudtam!- mutattam neki fel amit találtam, ő pedig csak mosolygott rám. Akkor este a szülinapomon is ez volt rajta, emlékszem, tisztán emlékszem arra a pillanatra, pontosan ugyan így álltunk akkor is magához húzott és beletúrt a hajamba. Én ez után vettem ki belőle a csatokat és raktam be az ő zsebébe.
-Gondoltam vissza adom neked őket- és adott egy csókot a szám mellé- mehetünk?
- Persze- mondtam, megfogta a kezemet és a kocsihoz vezetett, mint egy igazi úriember kinyitotta az ajtót előttem, én beszálltam ő pedig becsukta az ajtót, majd a kocsit megkerülve beszállt mellém. És megint itt voltunk, az az ismerős érzés, melyet már alig vártam.
Lassan vezetett és biztonságosan, bár mellette mindig elfog egy ilyen biztonság érzet, azt hiszem, hogy csak én és ő vagyunk a világon, és nem lehet semmi baj.
-Megérkeztünk.- mondta ő- A kutyáktól ne ijedj meg, nagyon barátságosak, az egyik teljesen vak, a másik pedig félig süket.- Elgondolkodtam, hogy vajon ő honnan tudhatja azt, hogy a kutya csak félig süket? És vajon azt tudja, hogy melyik fele az? Persze ez mind csak az én ostoba fejemben játszódott le, amíg neki csak annyit mondtam "oké". Talán lehettem volna kicsit kreatívabb is a válaszadásnál. Mondjuk mondhattam volna azt, hogy nekem is van egy kutyám. Jaj de hát minek, hisz ő is látta az előbb mikor felvett.
-Gyere vigyázz a lépcsőn, kicsit meredek.- vezetett be a házba...



2015. március 11., szerda

A sors hajlamos tökéletesen jelentéktelen napokat kiválasztani a jelentős fordulatokhoz.

Sétáltam le a lépcsőn a nagy tömegben, egyszer csak mellém keveredett egy fiatal fiú, rám nézett és köszönt:
-Szia- Én meg csak néztem körbe , hogy ez most nekem szólt-e vagy sem, de aztán úgy tűnt mintha hozzám szólt volna ezért kicsit kérdőn vissza köszöntem. Majd mind a ketten éreztük a helyzet cseppnyi kínosságát ezért másfele néztünk. De én kíváncsi voltam ezért elkezdtem mustrálni a fiút, hogy mégis mi miatt köszönhetett rám, ő ezt észrevéve nézett rám egy árnyalatnyit kérdőn, ezért én feltettem a kérdést amire gondoltam:
-Ismerjük egymást valahonnan?- Láttam rajta a kétségbeesést és a megdöbbenést, én meg nem tudtam, hogy amiatt van így megilletődve mert én nem emlékszem rá, vagy amiatt, mert nem is nekem köszönt. Ám a válasza mindent tisztázott.
-Azt hiszem igen, de már nem vagyok benne biztos...- Ekkor elkezdtem gondolkodni, hogy na de mégis csak ki ez a srác, merészen nyújtottam felé a kezem, végül is eléggé jó kiállású fiúnak tűnt, abból se lehet túl sok baj, ha majd most megismerem. Tehát nyújtom felé merev kezem és mondom neki a nevem, ő bátortalanul elfogadja ugyan a kézfogást, de nem szól semmit, csak látom, hogy arca gondterhelt, és nagyon agyal valamin. Végül csak kisütött a kis agyából valamit.
-Akkor nem...- mondta, én meg csak néztem rá, hogy akkor mi nem? Nem értettem a szituációt, mégis akkor most ismerjük egymást, és ha igen akkor honnan, ha meg nem akkor mit köszönget idegeneknek?
-Szóval akkor mi nem?- kérdeztem, hát azért már mégis lépjünk tovább ezen az ismerkedés dolgon.
- Hát nem tévesztettelek össze senkivel, te vagy a Ába unokatesója nem? - kérdezte, és itt nekem beindultak az agytekervényeim. Te Jézus isten, mégis ki ez a srác aki ismeri egy rokonom, és általa engem is, és mégis, hogyan találkozhattunk egyszer valamikor. Ez most már egyre kínosabb szituáció lesz, hogy ő tudja, hogy én ki vagyok, nekem meg se az arca nem rémlik, azt se tudom hol láthattam, a neve meg már végképp távozott valahová az űrbe. És ekkor beugrott egy régi emlék, hogy mikor még kis kamasz voltam Ába össze akart hozni az egyik haverjával, akivel egyszer "randiztam", lehet, hogy ez az a srác? De te Szűz Mária most segíts meg, mi is volt a neve? Soma, Doma, Roma? Szerintem az arcomra is kiülhetett ez a gyors google keresés az agytekervényeimen belül, ugyanis a fiú kisegített.
- Amúgy Doma vagyok, ha nem emlékeznél.- mondta, én pedig a kínos szituációk fokozója vagyok a felesleges fecsegésemmel, ezért elkezdtem magyarázkodni.
-Ja de emlékszem egyszer találkoztunk, csak a neved nem akart beugrani, tudtam hogy valami O és A de a többi betűd már kiesett az emlékezetemből... - Hát igen mihez is kezdenék a nagy szám nélkül. Ballagtunk tovább egymás mellett és ő nézett balra, én meg néztem jobbra. Oké, most már túl vagyunk az ismerkedésen, helyre raktuk a dolgokat, hogy ki kicsoda, de most akkor illene valamiről beszélgetnünk? De ez a fiú vagy olvas az arcomról, vagy egy rugóra járt ma az agyunk, mert bedobta a tipikusan sablon kérdést.
- Na és mi újság veled? - Imádom mikor az emberek ezt kérdezik tőlem, főleg akkor ha az ember aki ezt kérdezi annyira ismer engem, mint egy diétás mókust, és utoljára akkor találkoztam vele mikor még a seggemen lógott a pelenka, én meg anyám csöcsén csüngtem. De mit tesz a szocializálódott egyén, és a jólneveltség, hát válaszolni kell neki mégis valamit.
- Tanulok!- vigyorogtam, és meglóbáltam a kezemben lévő papírokat.- És te mit csinálsz? - kérdeztem vissza, mert ha már ő kínos pillanatokat okoz nekem akkor ne hogy már ő ne maradjon ki ebből a jó buliból, na meg az a bizonyos szocializáció is közrejátszott picit ebben a kérdésben.
- Én most nem tanulok- válaszolta, én meg ez az "azta, nem mondod" fejet vágtam. Persze, hogy most nem tanulsz mert éppen sétálsz, barom! Szerencsére, ennél a pontnál nem jutottunk tovább, mert én elrohantam a buszomhoz, egy gyors "szia, most mennem kell" dologgal, aztán még 5 nagyon hosszú percig nézhettük egymást, én a buszról ő meg a busz mellől, mert természetesen, hogy ilyenkor nem indul el azonnal a busz...

2015. március 8., vasárnap

Felejthetetlen, kereshetetlen, nem ésszel ittam, nem vagyok kedves.


Szombat este hat órára járt az idő. Haza rohantam, köszöntem anyunak, majd felmentem a szobámba. Levágtam a táskát a sarokba és előszedtem egy nagyobbat. Abba belevágtam 2 polót, egy pulcsit és pár alsóneműt. Fél óra múlva már ismét az ajtóban álltam indulásra készen. Adtam egy puszit anyu arcára és már léptem volna ki az ajtón, mikor feltette nekem a kérdést, amire nem akartam válaszolni:
-Mikor jössz haza?
-Hétfő délután. - mondtam, mintha mindig is így terveztem volna. Ráér még megtudni. Legalább addig sem aggódik miattam annyira. 
Kiléptem az ajtón, hátra se nézve magam után, csak rohantam. Csak az ismeretlen pályaudvaron jöttem arra rá, hogy én teljesen idegen vagyok, pedig még el se mentem sehová. Az ismeretlen vonattal haladtam el ismeretlen helyek mellett, és közben néztem, ahogy zajlik körülöttem az élet. A családot mellettem. A kislányt az önfeledt mosolyával. A szüleit, ahogy egymás vállára dőlve nézik lányukat,  a gyümölcsöt amely a szerelmükből lett, ahogyan mesél nekik kalandjairól. A mindennapjairól.
A velem szemben ülő két fiatal srácot, akik késő este tartottak éppen haza a munkából, koszosan, fáradtan. Hallottam, hogy otthon várja őket az anyukájuk, a meleg vacsora, szeretet. Én pedig felkaptam a táskámat, és leszálltam a vonatról, hátha a busszal könnyebb lesz menni.
Az autópálya mellett állva, ahogy suhantak el mellettem százzal a kocsik, ahogy mindenki sietett valahova, éreztem először úgy hogy tényleg bölcs lépés lesz ez. Hogy nem fogom megbánni. Azt éreztem, hogy végre velem is zajlik az élet. 
Aztán jött a busz... Minden olyan új volt, mégis régi. Mindent most látok először, és utoljára is. Elértünk a busz végállomására. Az utolsó választási lehetőségem. Ha balra megyek, minden marad a régiben, nem változik semmi.
De ha jobbra megyek. Ahol az ismeretlen vár. Mi lesz velem akkor? 

2015. február 17., kedd

Csak nézem föntről a két kezem, hogyan deríti föl a képtelent, hogy kutatja, hajtja lapjait, hátha megtalálja titkait.




Bejelentkezés indul, a vonalban élőben jelentkezem a skrupulus labirintusból:

Azt hiszem igen szerelmes vagyok belé, de nem abban a rendhagyó értelemben mint azt a legtöbb ember gondolná. Az ő szerelme számomra nem létezik! Oppá, érdekes párosítás, mi lesz ebből?! Kérlek szépen ő számomra az elérhetetlen, az álom, és amúgy a valóság soha de még csak egy kicsit sem fog hasonlítani ahhoz a dologhoz ami az én fejemben létezik...

Nici kiszállt?!

2015. február 11., szerda

Csak alszom a régi sebben, egy kicsit részegebben, a szívem a két kezemben, ma végre megmozdultam...


A fehér és a halvány rózsaszín keverékében pompázó bizarr színű ital lötyögött a pohárban amivel egyensúlyoztam az asztalunkig. Kopott szoknyámon a virágminta imbolygott, ahogyan lépkedtem merészen. Kerülgettem az embereket, én és a bizarr lötty. Éreztem, hogy figyelnek. Valakinek a tekintete rám tapadt a tömegből. Gondolom a furcsa színű ital miatt, de lehet a szoknyám a hibás a dologban... Barátnőim dolgosan gyártják a következő adag nikotinjukat, éppen lehuppanok a kanapéra mikor felnéz Eiv
-Mehetünk? - kérdezi, és már áll is fel a foteljából és veszi a kabátját. Én is ugyan így teszek, előveszem a cigarettámat, és elkezdünk kisétálni a kocsma elé. Útközben megint érzem, hogy valaki figyel. Csattogok fel a lépcsőn a magassarkúmban, én és a bizarr lötty. Hallom a lüktető zenét. Hallom a kinti utcazajt. Hallom, hogy valaki jön ki utánam a kocsma elé... Kiértünk és Eiv-i már meg is gyújtotta a cigarettáját, majd nyújtja felém a gyújtóját. Elvégzem én is nikotinfüggő kényszermozdulatomat, mikor nyílik a kocsma ajtaja és kilép rajta egy lány. És néz! Megáll velem szemben és ő is elővesz a táskájából egy szál töltött cigarettát és meggyújtja. És néz! Hogy most engem néz, vagy a bizarr löttyöt a kezemben, azt még mindig nem tudom de nem is érdekel, már kezd hatni a furcsa ital. El dobtam a csikket, és rátapostam, majd elindultam lefelé a kocsmába mikor a lány hirtelen elém állt.
- Szia nici, emlékszel rám? -kérdezte, én meg csak bambultam magam elé. Nem elég, hogy ez a lány végig bámult, de hogy még emlékeznem is kéne rá valahonnan az már sok!
- Ha segítenél esetleg egy kicsit...- mondtam, erre ő meglepetten válaszolt
- Egyszer találkoztunk hármasban a Ruával, innen nem messze...- Ekkor leesett ki is ez a lány. És nem tetszett a dolog. Mert nem elég, hogy bámul, és emlékeznem kell rá, de ráadásul még utálom is, és mily borzalom történt a memóriámmal, hogy elfelejtett emlékezni az utált személyek névsorára, de ha a névsorra nem is emlékszik, legalább az arcmemóriám megmaradhatott volna. Most itt állok szembe ezzel a lánnyal akit szívből gyűlölök emlékszem az okára is, de hogy is hívhatják arra már nem.

2015. február 6., péntek

Néha tömegben is olyan, mint egy lakatlan szigeten





Lebeszélem magam az írásról...


Ha akad éppen egy jó ötletem most már nem írom fel azonnal magamnak, nem kezdek el gépelni, és nem jegyzem meg amíg papír közelbe kerülök, mert minek írjam fel magamnak minden gondolatom, amelyeket már igazán jó lenne kiadni magamból, de nem tudom, mert itt már nem tudom posztolni mivel mindig csak a vitát gerjeszti, de nem akarom az oldalt se törölni, se újrakezdeni, mert ez az oldal én vagyok!

Nincs valami szabály a magyar nyelvben, hogy hány mássalhangzó után kell új mondatot kezdeni? 

2015. január 7., szerda

Tudjuk, tudjuk, nem blogolok rendszeresen. Na de azt azért mégsem engedem meg magamnak, hogy elmaradjon az év végi videóm.

-Hogy milyen videó?
- Hát az ÉV végi videóm!!!! Láttad már?
-Nem. :( 
-Akkor húzz egy sorszámot és nézd meg... :D 





2015. január 5., hétfő

Akad még halvány reménysugár a civilizált viselkedésre ebben a mészárszékben, amit egykoron emberiségnek hívtak.

Régóta érzem úgy, hogy ez az egész blogolos móka csakis egy ember miatt volt. Vagyis azért mert én miatta szenvedtem. De látható a blogom alakulásán, hogy már nemcsak hogy nem szenvedek, de nem is írok nem csak róla, nem csak miatta, de egyáltalán még magam miatt sem.
~Ha ez így fojtatódik be kell zárnom a kapukat.
Gondolkodtam azon is hogy kimentem az összes posztomat és kinyomtatom őket, hogy biztonságban elrakhassam az utókornak.
~Igen valószínűleg ezt fogom tenni.
Ám még ne aggódjatok nem engedem le a redőnyt. Még hátha beindul a szenvedő karrierem. Már mint remélem, hogy nem amiatt fog visszajönni az érzékem az íráshoz, hogy megint csalódok, hanem csak mondjuk valami múzsától.
~Ugyanitt apropó apró hirdetés a csatolt fájlok között.
Tudjátok mi a legnagyobb baj ezzel az egész blogos dologgal? És hogy miért álltam le az utóbbi egy évben azzal, hogy minden huncut gondolatomat megosszam veletek? Mert figyelnek! Igen bizony, figyelnek engem. Már nem úgy olyan kormány összeesküvős szinten, csak ilyen nici-ellen brigád tagjai, akik tulajdonképpen a felebarátaim.
~Vagy hogy is van ez a bibliában? Lényegtelen.
Szóval igen a logikus magyarázatom arra amiért nem írok, és amiért nem írok már nincs is miről írnom, mert elszoktam tőle, hogy azok akikről írok, akikkel kapcsolatban megosztom a gondolatomat, ha én nem is szánom olykor sértésnek mégis az lesz belőle. Tehát ezúton szeretnélek kérni titeket gyermekeim, hogy miután közösen elmondtuk az esti áldást légyszíves felejtsétek el, hogy létezik a blogom!
~Tudom, tudom törölhetném is akár az egész kócerájt, na de hát úgy a szívemhez nőtt már!

Csatolmányok:





Vágyaink kínzása, selymeknek siklása.



Apropó apró hirdetés:

Egy jóképű magas múzsa kerestetik, a hajad lehet barna, a szemed meg kék, de az sem baj ha nem így történik. A lényege az állásnak, hogy én meg legyek inspirálodva.
 ~Nem vagyok benne biztos, hogy ez a mondat magyarul volt... Ugyan itt nyelvtan tanár kerestetik mélységes nyugalommal és türelemmel. ~
Legyen ízig vérig férfi. Legyen inspiráló, de ne idegesítő. Olyan múzsák jelentkezését várjuk akik céltudatosak, tudják mit akarnak a jövőtől és másokat is képesek magukkal cipelni. Egy olyan férfi jelentkezését várjuk erre a múzsa posztra aki magabiztos, és erőt tud adni egy makacs és erősen gyenge lánynak.  Szakmai tapasztalat nem kötelező, de előnyt jelent ha van. Minimum középfokú végzettség, esetleg megkezdett főiskolai tanulmányokat elfogadok. Egyetemisták kíméljetek!

Ha érdekel az állás küld önéletrajzodat és motivációs leveledet a megadott email címre...

2014. november 11., kedd

Semmi sincsen láthatod. Öld meg a varázslatot. Semmi sincsen láthatod.





Olyan vagyok mint egy levetett régi ruha, mint egy eldobott banánhéj, mint egy használt gumi óvszer, mint egy kiégett prosti.... nem kellek senkinek.  Én nem vagyok más csak az akivel megosztják az emberek az ágyukat. Intellektuális beszélgetés gyanánt, vagy ha szórakozni támad kedve az embernek, akkor engem máris páros lábbal rúgnak ki az ajtón, és még csak a pénzt sem dobják utánam a küszöbről. Nekem nincsenek érzelmeim, és rám nem lehet semmi sem hatással, én csak egy lepedő akrobata vagyok. Én vagyok az a nő aki csak szétveti számodra a lábát, és utána nem kap mást csak hazugságot. Én vagyok az aki szeretkezés után üveges szemmel bámul a semmibe, mert azt hitte érez, de kiderült, hogy csak megdugták...
Elvégre én csak egy szajha vagyok!

2014. november 10., hétfő

Ha vártál lángot, az nem lehetek. Ha rám így kedved van, maradhatok.


A kapcsolatom olyan mint a jelenlegi kiszámíthatatlan őszi időjárás:

Az egyik percben még süt a nap, aztán mint derült égből villámcsapás... hahaha még egy inside-nici vicc. Tudod ezek azok amiket csak én értek és csak én röhögök rajtuk... Szóval igen a kapcsolatom és az időjárás. 

Süt a nap, boldog vagy, aztán egyszer csak megjelenik a tiszta égbolton egy árva felhő, a legtöbbször észre sem veszed, hogy ott van csak csinálod tovább a dolgod mintha tiszta lenne az égbolt. Majd azon kapod magad, hogy dörren egyet az ég mire te felemeled a fejed, tudod, hogy már az előbb is láttál egy felhőt. Ekkor villámlik egyet, tudod, hogy ez volt a második jele annak, hogy valami borzalmas dolog fog történni de nem érdekel imádkozol hátha megúszod. Végül elkezd szakadni az eső és nincs megállás te bőrig ázol, és miért? Mert nem figyeltél a jelekre!  

2014. július 23., szerda

És most már azt sem bánom, hogy nincsen semmi úgy ahogy elképzeltem...

Szóval arra kértél gondolkodjak.
Ez már régen rossz, hát nem tudod mi történik akkor ha én elkezdek gondolkodni?

A fantáziám túlpörög másodpercek alatt majd beágyazza magát a sok rossz a fejembe és soha többé nem fogod őket kiszedni onnan.

Lásd az ez alatt lévő posztot!
Akkor sem volt sok értelmet annak, hogy elkezdtem gondolkodni...

2014. július 9., szerda

A nők többet gondolkodnak azon, hogy min gondolkodnak a férfiak, mint amennyit a pasik egyáltalán gondolkodnak.

A történelem megismétli önmagát, ezt mind tudjuk, ám én nem szeretnék újból abba a szakaszba csöppenni. 

Szituáció: 
  • adott egy fél éve tartó párkapcsolat a boldogság és szerelem felhőtlen korszakában. 
  • adott egy számodra kicsit irritáló nőnemű barát a fiú mellett a háttérben.
  • adott egy helyszín a csodálatos és meseszép Százhalombatta, amely mindenkinek a vágyálma, hogy ott lakhasson. 
  • adott az időpont mely egy érzelmektől túlfűtött éjszaka a nyár közepén.

Nektek nem ismerős ez már valahonnan? Mert nekem dereng valami a rég múltamból, mintha ezt a lemezt hallottam volna már, mintha ezt a filmet már láttam volna a moziban is, mintha ezt a részt már néztem volna a tv-ben is. 

Tehát ezúton üzenném kedves szerelmemnek eme bibliai üzenetet saját tollból: 

" És légyen kreatív miként megcsalá felebarátodat, mert mondá az úr, hogy a teremtés hetedik napján Jézus születése előtt sáskák pusztítá el Lucifert miként megcsalá felebarátját. "

És tudom, most majd én fogom kapni erre a hisztit, a durcit, meg a társait, meg jönnek majd a mélyre ható beszélgetéseink. Hogy te már pedig kikéred magadnak de nem ő vagy és, hogy én megint miért itt teregetem ki a szennyesem. Mégis feltenném neked azt a költői kérdést:

Hogy van az, hogy őt elhívtad engem pedig nem? 

2014. június 13., péntek

A bíróság felállt. Kérjük a vádlott lépjen a tanúk padjára!


"Képzeld ma söröztem a Feneketlen tónál egy ismerősömmel, nagyon rég nem beszéltünk, és nagyon kedves ismerősöm, csak elhanyagoltuk egymást, de tök jó volt."

Nos, first of all, ezt a szóhasználatot, hogy "nagyon kedves ismerősöm" én is ismerem és általában azon fiatal embereket illetem ezzel a kifejezéssel akikkel az életem egy részében több volt mint barátság, de soha nem lépett át a kapcsolati státuszba. 

Furthermore pont a Feneketlen-tónál kellett iszogatnotok? Jó srácok, én ezt most túl komolyan gondolom, én is iszogattam már ott játékszerrel... 

Nincs-mit mondanom bíróúr.
A vád visszavonul! 

2014. április 28., hétfő

Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk...

-Szerelmes vagy belém, vagy csak szeretsz?
-Nagyon szeretlek.- válaszoltam, és láttam az arcán a csalódottságot.


De honnan is tudhatná, hogy nekem ő a világom közepe? Honnan tudhatná, hogy ha elveszíteném összetörnék? A szerelem egy megfoghatatlan hazugság, nem tudom igazából, az én fejemben a szerelem egy annyira euforikus dolog, hogy már már nem is földi érzelemről beszélünk. Ilyen definíciók között nehezen lehet az ember lánya szerelmes...

2014. március 30., vasárnap

Keep calm it's not your business!

Azt mondja eltaszítom magamtól. Miközben nekem van az az érzésem, hogy minden kósza hétköznapon mikor beszélgetünk mintha csak két ismerős lennénk egymásnak. Egyszerűen nem tudom magamban hová rakni ezt a kapcsolatot. Egyszer mesés és a fellegekben járok, aztán visszaránt a földre. Mintha mindig újra és újra felemelné a falait.
Azt mondja direkt bunkózok vele. Miközben ha együtt vagyunk, ha nem is folyamatosan, de többször a kelleténél, állítólag viccesen mégis tuskó módon bánik velem. Majd hazaérünk ki-ki a maga otthonába és nem keres. De még másnap se. Mindent az utolsó pillanatban. Az idegeim már az égig feszülnek, hogy mégis miért nem keres.
Azt mondja boldog mellettem és, hogy minden percben hiányzom neki. Ám ezeket a szavakat csak hallom és mégsem látom. Mert bár minden percben hiányzom neki, magától mégsem jut eszébe, hogy felkeressen egy találkozóért. És bár boldog mellettem de lásd a kettes bejegyzést. Ilyen egy boldog szerelmes ember?
Azt mondja kár volt rám írnia. Nos igen a legtöbbször én is ezt érzem, hogy felesleges beszélgetnünk. Kevés olyan téma van amit egymással úgy tudunk megbeszélni, hogy azt egyikünk sem érti félre, és nem lesz belőle vita. Illetve vannak azok az események mikor ő totálisan semleges a beszélgetésekben. Ezen események elég gyakoriak, hogy próbálkozik az ember és mintha egy idegennek beszélne. De hát még az idegenek is jobban megnyílnak mint ő.
Azt mondja rohadtul kezdi már unni, de mit? A kisded játékaimat talán? Nemtudom, de ha tudná, hogy ez még semmi amire képes vagyok, ugye? Valami szakértő válaszolhatna...  Mindegy, én is kezdem unni az ő szokásait. Mert ha ő így akkor én is így... Mert unom azt, hogy hagyod hogy mindig felhúzzam magam. Mert unom azt, hogy mindig eljátszod a sértődöttet. Mert unom azt, hogy mindig neked áll feljebb. Azt is unom, hogy sosem hiszel nekem, pedig nem adtam arra okot, hogy így legyen. De a legjobban azt unom, hogy te nem azt akarod amit én....
Azt mondja próbál kedves, jó fej és törődő lenni. Hát itt van a gond. Ha szeretsz valakit azzal nem csak próbálsz kedves lenni. Hanem az zsigerből jön. Akit szeretsz azzal nem csak próbálsz törődni, hanem észre sem veszed, de már jobban érdekel az ő lelki világa mint a sajátod. Mert a szeretett féllel nem tudsz másképp bánni. Lehet csak az én fejemben mond mindig ellent magának ez az ember. Lehet mindig túlgondolom azt amit mond nekem. De lehet nem...  Amúgy pedig nem tudom mi olyan hú de jó fej dolog azon, hogy ráírsz a barátnődre csakhogy megtudd mikor szándékozik átmenni hozzád holnap. Világosítson fel valaki aki érti!?
Azt mondja kezd már elege lenni belőlem. Hát ha ő ezt 3 hónap után így gondolja, akkor nem értem minek vagyunk még mindig itt. Néha azaz érzésem, hogy ezeket ő is direkt csinálja, hogy ne neki kelljen szakítania hanem nekem. Ó baszki... Na mindegy.

2014. március 17., hétfő

Mint kicsikart szó a haldoklóból - hol a kincs vagy ki a gyilkos -, olyan nehezen mondom, hogy "szeretlek".

Feküdtünk az ágyban egymás mellett és néztünk valami unalmasnak tűnő műsort a tv-ben. Ő közben átkarolt engem és simogatta gyengéden a vállamat, erős kezével. Én csak a mellkasán nyugtattam fejemet. Magához szorított és azt mondta:
-Szeress már!- Én gondolkodás nélkül kezdtem el kibökni a választ, csak úgy hirtelen az első gondolatom ami a fejemben volt:
-Szeret...- és itt elharaptam a nyelvem. Mit művelek? Nem mondhatom ki, de kimondhatom, de nem tudom megtenni, már elkezdtem, és nem tudtam befejezni, te jóságos ég! Pedig ha tudnád, hogy minden pillanatban, minden percben, minden órában, mikor veled vagyok vagy ha nem vagyok veled csak arra gondolok, hogy mennyire szeretlek. Ha veled vagyok még gondolkodni sem tudok igazából, mert csakis ez a szó köröz a fejemben. Egyfolytában ott van a nyelvem hegyén, mindig várom a percet, hogy mikor mondhatnám ki neked. Keresem a megfelelő pillanatot, az üres helyet ahová berakhatom, valami indulatszót amivel elkezdhetem, és keresek valamit amit a végére rakhatok. Csak tudnám végre mondani neked. De sosem bírom... 

2014. március 10., hétfő

"Szerelmi bánatra szerelem kell, de nem ám olyan álmodozó, képzelődő, sóhajtozó. Oda csata kell, s győzelem. Nagy győzelem, ami gyógyír tud lenni a sértett büszkeségre."






Választ kaptam arra a kérdésre, ha én és a barátaid egyszerre bent égnénk egy házban akkor kit vinnél ki először. A válasz felettébb meglepő, ugyanis ő önként, és büszkén vállalja, hogy engem vinne ki az égő házból, még akkor is ha tudná, hogy a többiek nem élik túl. Ő olyan, hogy azt teszi amire vágyom anélkül, hogy én ezt mondanám neki. Furcsa érzés, tudni, hogy bármit megtenne értem. Mert elmondása szerint neki már semmi sem ér többet mint én. Nem tudom hova helyezzem ezeket az információkat a fejemben, talán az lenne a legjobb dolog, ha beraknám azon helyekre amelyeket jelenleg elfoglalnak a már jelentéktelen csalódásaimból leszűrt tanulságaim, úgy látszik ezekre a dolgokra már nem lesz szükségem, mert vele maradok.

2014. február 11., kedd

Agymenések késő estére...

Depresszió? Bizalom hiány? Félelem attól, hogy túl boldog vagyok? Félelem attól, hogy elveszítem azt akit legjobban szeretek? Viselkedésem megmagyarázhatatlan, minden ember kiélvezné a pillanatot, ennek ellenére én csak búslakodom a múlton és a jövőn. Bosszantó, hogy azt az embert bántom meg most a legjobban, aki talán a legkevésbé érdemli meg. De hát ez badarság, hisz pont azon húzom fel magam már két napja ahogyan viselkedik, akkor meg miért nem mondom el neki, hogy mi a baj? Mert változtatna rajta... Igen, éppen az a baj, hogy meg akar nekem felelni, én pedig nem akarom, hogy miattam változzon meg. Hisz én így szeretem ahogyan most van. Akkor meg most miért zavar az, hogy olyan mint eddig volt? Eltűnt a híres rózsaszín köd? Észrevettem azt amit eddig mindenki mondott? Lehetetlen...

Igazából sajnálom amit ma tettem, hülye vagyok... És igazából van valami ami zavar, de mondom valószínűleg ez csak az én hülyeségem és nem kellett volna így viselkednem hanem ott helyben egyből tisztáznom kellett volna veled a dolgot ehelyett én csak duzzogok magamban órák óta. De kezd megjönni az eszem és rájöttem hogy egy idióta vagyok. Történetesen a dolog ami zavar az eléggé egyszerű, nem akarom hogy megváltozz drágám, sőt(!) pont az hogy nem akarom hogy megbántsd ezt a személyt, mert tudom hogy ő szeret téged.

Nos igen az Egéről van szó, vagy az Ináról, vagy mind a kettőről egyszerre, nem tudom már eldönteni...
A zavaró szituáció a dologban ma annyi volt, hogy nem igazán tudtam rendesen feldolgozni az eseményeket.

[...] 

Tényleg szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt, mert nem érdemled meg, és mert tudom,  hogy megbeszéltük ha valami zavar van a légkörben akkor azt elmondjuk a másiknak, és én nem ezt tettem, és egy borzalmas ember vagyok emiatt... De féltem neked elmondani ezt. Mert ha te nem is de én tudom mi a valóság, mint már mondtam neked egyszer én mindent előbb látok a "facebookon" mint te. Nos ez az életben is így van. Én mindent előbb tudok mint te. Még ha ezt nem is hiszed el most, sajnos ez így van és most nem érted, hogy én tulajdonképpen mire is gondolok, de tudom, hogy az Ege kútba ugrana érted, míg te haboznál, hogy utána ugorj-e...
Viszont te Ináért kútba ugranál, sőt a "csillagokat is lehoznád neki az égről, ha azt kérné" (!) Csak azt nem látod be amit az Ege sem lát be nálad, hogy mint ahogyan te is haboznál Ege után ugrani, valószínűleg Ina is habozna utánad ugrani a kútba. Ebben a helyzetben a legszörnyűbb csak az, hogy mire eldöntitek, hogy utánuk mentek-e addigra késő lesz...  Semmibe veszed Ege érzelmeit és a kutyádként ugráltatod, úgy ahogy Ina is teszi veled.

Szép kis kalamajkába keveredtem már megint, igaz?

ui: Sajnálom, ha most ezzel más emberek érzelmeit is megbántottam, én így gondolom, ha nektek is vannak gondolataitok, tessék csak tessék! Osszátok meg velem is. 

2014. január 20., hétfő

Magyarázd, érezze rajtad meg, hogy neki Te leszel az az egy...


Ő a férfi akinek a legtöbbet a szemébe nézek.
Ő a férfi akinek a karjai közt nyugalomra lelek. 
Ő a férfi aki mellett álomra hajtom a fejem. 
Ő a férfi akinek csókja lángra lobbant. 
Ő a férfi aki mellett tökéletesnek érzem magam. 
Ő a férfi aki mindig felvidít. 
Ő a férfi akit a legjobban kedvelek. 
Ő a férfi aki miatt hazasietek. 
Ő a férfi aki mellett biztonságban érzem magam. 
Ő a férfi aki megnevettet. 
Ő a férfi aki a szememben egy félisten... 
Ő a férfi aki gitározik. 
Ő a férfi aki mellett boldog vagyok.
Ő a férfi akivel csókolózni akarok. 
Ő a férfi akivel ölelkezni akarok. 
Ő a férfi akivel szeretkezni akarok.  
Ő a férfi akivel lenni akarok. 

mert Ő a férfi akit...


...szeretek! 

2014. január 13., hétfő

Egy szerelmes férfi vallomása:




Megkedveltelek és fontosnak tartalak az életemben. Idegesít, de tetszik is, hogy nem akarsz kimutatni semmit. Tetszik az is mikor kiforgatod a szavaimat, amivel én kerülök a vesztes pozícióba. Még sosem találkoztam olyan valakivel mint te, aki egyszerre tölt fel önbizalommal, majd rombolja le akár azt egyetlen szóval. Tetszik, hogy azt érzem ha meg akarlak tartani, hogy bizonyítanom és harcolnom kell érted. Különleges vagy, és ez megfogott, nagyon is megfogott. Tudod mindig mikor mellettem fekszel és a szemedbe nézek, megfogom a kezed, vagy ha csak meglátlak, újra és újra megfogalmazódnak bennem ezek a gondolatok. Mindig annyira szívesen kimondtam volna neked őket, de aztán teljesen bizonytalanná teszel, és nem merek semmit sem mondani, mert félek a reakciódtól. Annyira fontos vagy számomra, hogy nem akarlak elijeszteni. Tudod nem gondoltam volna, hogy valaki iránt még egyszer ilyen gyorsan és ilyen könnyen, és ennyire mély érzelmeket fogok táplálni. Hihetetlenül jól érzem magam melletted, és évek óta nem éreztem már ilyen jól magam egyetlen kapcsolatomban sem!

2014. január 5., vasárnap

Az este, ahogy feküdtem az ágyamban, és bámultam a csillagokat, arra gondoltam: hova a francba lett a tető?

Sziasztok kedveseim, eljött az évadzáró év végi videó, így az év elején még éppen időben. Szerintem nem vészes késedelem... :) Nos a videóról csak annyit, hogy megszenvedtem vele, és nézzétek el a hibákat, miközben nézitek a videót... Nem célzás, hogy nééézd meg a videót! Tudod azt ott lent. A háromszög a kép közepén, igen, igen az lesz az! Nyomd meg,  gyerünk nyooomd meeeg!!!!


Megnyomtad már? 
Na húúúzás vissza nézni a videót! 
Gyerünk édes, nézd azt a hülye videóóóót!!! 
:D
Oh ja és 
PUT THE LIME IN THE COCONUT.... ♪♫

2014. január 2., csütörtök

Könnyű léptű halált hozók és ólmos szeretők...






Laza erkölcsű lányok...
...azt szül a világ mostanság, folyamatosan jönnek, és mutogatják magukat, és összefekszenek mindenkivel.
És tudjátok mi van?
Én is egy vagyok ezek közül a könnyelmű lánykák közül.
Imádom, hogy könnyűvérű vagyok, erkölcstelen, szégyentelen, gátlástalan és szemérmetlen, mert mindezeket TE váltottad ki belőlem.
Csakis miattad vagyok felelőtlen és meggondolatlan, mert egyszerűen megőrjítesz!

2013. december 27., péntek

Milyen egyszerű lenne az élet, ha az emberek őszintén és becsületesen közölnék egymással véleményeiket, érzéseiket és gondolataikat.



Kint ültem a konyhában, egy széken, mellettem egy hamutál, a kezemben füstölög az égő cigaretta. Szív, lenn tart, kifúj. Szív, lenn tart, kifúj. Hamuzik. Szív, lenn tart, kifúj. Elnyomja a csikket.
-Mehetünk?- kérdezte, és közben nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Nem válaszoltam, csak engedtem had vezessen. Bementünk a szobába, ő becsukta mögöttünk az ajtót. Megfordultam , hogy megnézhessem magamnak, mikor elkapott és szorosan magához húzott. Erős karjaival tartott és nem engedett, éreztem azt a masszív erőt amely benne lakozik, és mindet csakis magaménak akartam tudni. A csókja egyszerre volt gyengéd, de mégis határozott és szenvedélyes.
 Ledöntött az ágyra, és elkezdett csókolgatni, finoman haladt lefele, a számtól a fülemig, majd vissza a számig, aztán lefele a nyakamhoz. Még mindig beleborzongok ha ezekre a csókokra gondolok. Aztán megállt, átfonta rajtam a karját, szorosan magához ölelt, és elindult. Felállt, és lefeküdt, és vitt magával. Súlytalannak éreztem magamat, és az is voltam, hisz a világomban lebegtem. Mert akkor és ott ő volt a világ nekem...

2013. december 6., péntek


Rájöttem, hogy az ember életének három szakasza van.

Először hisz a Mikulásban.
Aztán nem hisz a Mikulásban. 
Végül pedig ő maga a hülye Mikulás.


[Kathy Lette- Hogyan tegyük tönkre a férjünket]

2013. november 23., szombat

Ne törődj ezzel a felirattal!





Nem akarok a barátnőd lenni, én csak játszani akarok.

A játék neve: SZERELEM!

A szabályok:
Légy magabiztos, mégis esetlen. Légy titokzatos, mégis nyílt. Légy vonzó, de nem szexi. Légy megközelíthetetlen, és mégis elérhető.
Légy te az első, és az egyetlen... 

2013. november 6., szerda

Az oroszlán gyengesége a nyulak bátorsága...





Épphogy csak beléptem az ajtón hallottam amint a telefonom cseng. Én gyors léptekkel a táskámhoz léptem, és kikaptam a készüléket.
-Szia Itja vagyok, hogy vagy? Mi újság veled? Otthon vagy?
-Oh, szia, micsoda kellemes meglepetés. Igen pont most értem haza, ebben a percben.
-És nem akarsz átjönni? -kérdezte, és velem hirtelen megállt a világ forogni. Nem tudtam hova nyúljak, a földre rogyjak, vagy a magasba repüljek. Öröm vagy fájdalom. De nem ez nem az a beszélgetés volt. Ez nem csak, hogy öröm volt, de maga a felhőtlen boldogság, a vidám mennyország. És mindezt egyetlen ember hangja egy apró készülékben érte el velem... 

2013. október 14., hétfő

Minél nyilvánvalóbb valami, annál nagyobb rá az esély, hogy nem vesszük észre.





Hozzám fordul, a vállamra teszi a kezét, és egy lépéssel közelebb lép, így szinte már elviselhetetlenül közel van hozzám. A tekintetünk összetalálkozik. Látom rajta, hogy akar valamit mondani, de elfordítja a fejét. Vesz egy mély lélegzetet, újra rám néz, és kérdez.
-Mit kell mondani a lányoknak, hogy ezek után még visszafogadják a fiút?
Csak mélyen hallgatok, nem is tudom mit feleljek, keresem a választ, kutatók az agyam egyes szektoraiban, nézem az emlékeket, de nem találok semmit.
-Van valami varázsszó?- kérdezi újra, de én tudom, hogy nem fog választ kapni. Én sem tudom a választ, hogyan segíthetnék így neki...

2013. szeptember 23., hétfő

Vágyakozunk arra, amivel nem rendelkezünk, és bánkódunk amiatt, amit elveszítettünk.


"-Ó.. képzeld, kedden este Latt felhívott, hogy épp az Nabban ülnek, nincs-e kedvem lemenni hozzájuk pár sörre? 
-És mentél?"

Este a pasid elmegy sörözni a haverjaival egy közeli kocsmába, sajnos a haverjai közül az egyik rosszul lesz, mert túl sokat ivott, és mind a ketten messze laknak nem tudnak haza jutni, ezért felmennek a pasidhoz aludni...
Mit szólsz hozzá?

Tegyük fel, hogy a két haver nő nemű, és a pasid egy kis szobában lakik egyedül, ahol is ezen a bizonyos estén a két lánnyal alszik együtt, akik mind a ketten részegek, és valószínűleg a pasid sem túl józan, hisz egy kocsmából jöttek mind a hárman...
Mit szólsz hozzá?

Csak egészítsük ki egy kicsit még a történetet, a két lány közül az egyik aki rosszul van régen a pasid lelki-társa volt és anno 1989-ben még smároltak is egymással (persze te közben is a barátnő szerepet töltötted be már akkor is, de most nem ezen van a hangsúly)...
Mit szólsz hozzá?

Kis plusz információ még a döntéshez, a másik lány, akit szintén kicsit régebb óta ismer a pasid, elviszi magával haza a pólóját az eset után, amit pár nap múlva szintén egy esti buli után akar vissza adni neki. Ha ez nem lenne elég ez után az este után napi szinten beszélgetnek egymással a lány és a pasid. Az egyik ilyen rutin beszélgetésben a pasid éppen azt ecseteli hogy indul veled szakítani... De mégsem teszi meg....
Most mit szólsz hozzá?

"-Igen, de nem volt semmi izgi, csak beszélgettünk meg söröztünk az egyik csaj, Isr, tök jó fej, vele beszélgettem egész este, nagyon alacsony, és duci kicsit..."

2013. szeptember 16., hétfő

Hallottam egyszer egy találó meghatározást: "A boldogság egészség és rövid emlékezet!" Sajnálom, hogy nem tőlem származik, mert nagyon igaz. -Audrey Hepburn


Ki fogadna rám?

Ma már az idegtépés, a sírás, és a menekülés határait súroltam. Fogadjunk, hogy mikor telik be a pohár. De úgy teljesen, nem úgy mint eddig, hanem most már úgy igazán érik itt valami a tarsolyomban, csak győzzétek kivárni. Akkor lesz ám a hiszti!
Ha eddig szerelemes voltam, akkor most éppen szerelmi csalódásom van. De mivel már évek óta az van, így már fel sem tűnik...

... És akkor jön a reménysugár, bedobja magát a napomba, és már nem is emlékszem min is zsörtölődtem eddig, hisz itt van nekem ő. Reméljük tovább mint péntek éjszaka...

2013. szeptember 15., vasárnap

Figyelmeztettek már, hogy nem jó mindent magamba fojtani, de ha szabadjára engedem az indulataimat, utána mehetek mindenkihez bocsánatot kérni. Talán az a legegészségesebb, ha a fülemen engedem ki azt, aminek ki kell jönnie.



FELMONDOK.



Lassan megszámlálhatatlanul sokszor hangzott el a számból ez a mondat, és még mindig csak szenvedek, és szenvedek tovább ugyan ott. Kell ez nekem? NEM! Semmi féle képen sem. Sőt mondok valami újdonságot, nem is élvezem. Egyáltalán nem, egyetlen egy részletét sem, semmit. Nem élvezem, nem érzek semmit, és kedvem sincs hozzá.


 Mit tegyek még?

 Én már amúgy egyszer és mindenkorra véget vetettem ennek, de ez követ! Be eszi magát a bőröm alá, és nem hagy nyugodni. Én már egyszer végig csináltam ezt a procedúrát, miért kell még egyszer? Nem elég az ha azt mondom az amit akkor mondtam most is érvényes? Mert így van, még most is érvényes.