Habár hetek óta őrlődöm e két állapot között, hisz mikor benne voltam akkor folyamatosan úgy definiáltam magam mintha nem lennék benne. (és valószínűleg nem is voltam benne úgy igazán, mint kellett volna) Úgy gondoltam saját magamra, mintha nem lenne senki mellettem, pedig ott volt, nagyon is ott volt.
Most, hogy visszaléptem oda ahova vágyom, olyan gondolatok vannak a fejemben melyek megkérdőjelezik vajon ez helyes döntés volt-e? A szép emlékekre gondolok, azokra a napokra amikor minden jó volt, mert általában ilyen napokból állt a mi kapcsolatunk, jó dolgokból, megértésből, törődésből...
részedről.
Vajon csak részedről? Vagy én is hozzá tettem valamit ahhoz, hogy ez kapcsolat lehessen? Vagy csakis te vitted az egészet a hátadon?
És talán itt van ismét az a szó, ami miatt jobb, hogy vége. Hiszen te mindent beleadtál, csak értem voltál, csak a kapcsolatunkért, csak azért, hogy én jól érezzem magam. Én pedig ezt kihasználva éltem tovább kellemes kis világomban, vágyakozva a kalandokra, az újra, miközben élveztem, hogy van egy állandó is.
Na de miért ne vágyakoztam volna a kalandokra, a valami újra, a változásra, ha eddig csak ebből állt az életem? Hogy minden mindig változott körülöttem? Most pedig hirtelen elvágták ezt tőlem az én akaratomon kívül...
Bárcsak visszapörgethetném az idő kerekét oda mikor kapcsolatban lettünk. Hisz ez ami köztünk van megfelelő lenne csak nem ezzel a címkével. Vagy ez az én generációs hibám? Ismételten egy címke, egy szó zavar... Biztos, hogy az én generációs hibám, hiszen azért is lett vége, hogy te találhass ott a nagy tengerben egy olyan személyt aki téged teljesen értékelni tud, ahelyett, hogy én megpróbáltam volna...
2020. november 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése