Az Utazás: (részlet)

Sétánk során bámulok, próbálom már visszafogni magam, de nem megy. Ahogy látom nem is baj, az emberek engem bámulnak. Ismeretlen érzés. A gyermekek nagy szemekkel pislognak rám, mindig azon gondolkodom, vajon én vagyok az első fehér ember akit látnak? Feltűnést keltek bármerre járok, pedig a ruházatomat is visszafogtam, nem vagyok kihívó, csak fehér. Az emberek itt általános szegénységben élnek. Nem igazán tudom eldönteni, ki tehetősebb és ki tartozik a szegényebb kasztok közé. Egészen addig amíg nem látok a földön fekvő, rongyokkal bekötözött lábfejű embert. Fel sem fogom igazán ez mit jelenthet. De látom, és érzem ez valami más. Vagy mikor javasolja barátnőm, kerüljünk egy picit az úton, mert veszélyes ember közeleg. Egy nagy magas bozótos hajú férfi. Számomra semmivel sem másabb kinézetű mint a többiek akiket eddig láttam, de hallgatok a tanácsra. Az utcán minden lépésnél különböző emberek állnak, ülnek, vagy épp sétálnak veled szembe akik mindenféle portékát árulnak, ők a csencselők számomra. A legtöbbször megállok náluk, nem azért mert venni akarok valamit, bár kínálják nekem. Azért állok meg, hogy megnézzem egyáltalán mi lehet az amit árul. Hisz nem tudom mi az, így nem is tudom miért lenne számomra fontos megvenni. Az egyik ilyen bácsinál Atanima vásárol pár táskát magának, mellettünk áll még szintén egy férfi, aki beszélgetésbe próbál elegyedni velem. Ez nem egyszerű feladat, mert először el kell találni a nyelvet amelyen tudunk beszélni egymással. Az angol megfelelőnek tűnik és az úriemberünk tökéletesen használja. Arra amire neki kell épp:

-Szép vagy, tetszel- mondja. – Neked is tetszem?

Mivel eddig ez volt a legtöbb angol szó mit itt hallottam, így készségesen válaszolok is. Sajnos elutasítom a felkérést. Eközben a földön ülő idős férfi fog a kezében egy zacskót tele sárga nagy bogyókkal és mormol miközben a homlokához emeli. Kérdésemre mit csinál, azt mondják imádkozik. Elcsodálkozom, mire a férfi nevetve, mondja Atanimának:

-Ez a kislány jövőre férjhez megy!- miután lefordították nekem, elborzadok, és futnék innen mielőtt eladnak. Magamban persze remélem, hogy az idős úr nem valami sámán, vagy jövőbelátó és nem lesz igaza. Ha mégis, visszajövök és megkérem, mondjon új időpontot. Távolabbit.

Kezd beesteledni, és mi még mindig az utcán sétálunk. Nem félek, egészen addig amíg meg nem látok 3 szúnyogot. Ki gondolná, hogy a szúnyogok a legrémisztőbb teremtmények Szenegálban. Számomra. Fogalmam sincs mivel jár majd ha megcsíp egy, na adj Isten elkapok valamit. Persze szedem a tablettát. Nem lehetek se terhes, se maláriás. Elvileg. Felveszem a pulcsimat is és próbálok nagy mozdulatokkal járni, hátha gyorsabb lehetek a szúnyogoknál. Természetesen amúgy mint felkészült utazó van a táskámban szúnyog riasztó spray. Otthon. A lakásban. Sokat érek vele jelenleg. Majd megáll mellettünk egy kocsi, és Atanima int, szálljak be. A sofőr az, értünk jött, hogy haza vigyen. Nem is gondolhattam komolyan, hogy majd sétálunk hazafele az éjszakában…