"Szerelmi bánatra szerelem kell, de nem ám olyan álmodozó, képzelődő, sóhajtozó. Oda csata kell, s győzelem. Nagy győzelem, ami gyógyír tud lenni a sértett büszkeségre."

Választ kaptam arra a kérdésre, ha én és a barátaid egyszerre bent égnénk egy házban akkor kit vinnél ki először. A válasz felettébb meglepő, ugyanis ő önként, és büszkén vállalja, hogy engem vinne ki az égő házból, még akkor is ha tudná, hogy a többiek nem élik túl. Ő olyan, hogy azt teszi amire vágyom anélkül, hogy én ezt mondanám neki. Furcsa érzés, tudni, hogy bármit megtenne értem. Mert elmondása szerint neki már semmi sem ér többet mint én. Nem tudom hova helyezzem ezeket az információkat a fejemben, talán az lenne a legjobb dolog, ha beraknám azon helyekre amelyeket jelenleg elfoglalnak a már jelentéktelen csalódásaimból leszűrt tanulságaim, úgy látszik ezekre a dolgokra már nem lesz szükségem, mert vele maradok.