A változás napjai.
Két napon át faltuk egymást, a telefonon lógtam én is és ő is a nap 24 órájában, egymással beszélgettünk. Eljutottunk egy olyan nyálas szintre amire már én is azt mondtam, hogy ez sok lesz. Erre ő még felrakott egy lapáttal, én pedig hagytam gördülni az eseményeket, ahogy annak lennie kell. Nem szóltam, hogy elég, de nem is mondtam, hogy kell még.
Aztán két napon át semmi. Mintha megérezte volna, hogy szívem egy kis ideig menekülni akart. Mert megint megtettem azt a lépést. Lényegtelen ő is tett valamit. Eléggé vacak dolog, hogy még csak nem is definiáltuk. Én legalábbis nem engedtem definiálni. Mondhatni roppantul elutasító voltam a szavak terén. Na de kérem. Én már csak ilyen vagyok.
Azért mégsem túl illendő csak úgy egyik pillanatról a másikra mindenféle magyarázat nélkül azt mondani, hogy elutazok... Hopp. Igen, csak így. Egyszerűen, lazán. Azért álljon meg a menet.
Az én kultúrámban, az én világomban nem teszünk ilyesmit.
11.23
lassú halál
Az én kultúrámban, az én világomban nem teszünk ilyesmit.
11.23
lassú halál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése