És marhára nem baj, ha sosem bírtak akik azt se' tudják hogyan hívnak.

ITT minden csak egy álca. Egy színház tele hazugságokkal. Egy színdarab amelyben én csak egy marionett bábú vagyok akit köteleken rángatnak. És aki írja a darabot annak még a kérdése sem igaz. Egy biztos, hogy én már tele vagyok a sok hazugsággal, a rengeteg kavarással, hogy itt mindent meg kell fordítani. Semmi sem lehet fekete vagy fehér. Mindenkinek több arca van, és váltogatja azt. Ott tesznek be alád ahol hely van.
A tények olyanok ITT mint nálunk a szájhagyomány útján terjedő mendemondák. Amikor elindul akkor még csak egy kis kő volt, mire vissza ér hozzád addigra egy atombombát tartasz a kezedben. Nem tudom megállapítani, hogy ki mikor éppen mekkora hazugságot mond nekem. Mert itt már az nem kérdés, hogy az a bizonyos mondat nem lesz igaz. A kérdés csak az hogy mennyire? Vajon a mondat amit hallok éppen hol tart a lépcsőkőn a felépítésben. Épp most találták ki? Vagy már napok óta terjed valahonnan? Én ám nem vagyok egy olyan ember aki úgy nagyon magára venne mindent, általában magasról tojok bele egy barnát a dolgokra. Olyan nyugodtan megvárom amíg megoldódnak a problémák a fejem felett. De most már besokalltam, és ehhez 2 hónap kellett. Hogy azt mondjam elég legyen ebből. Mert engem sosem kérdeznek meg a rólam szóló hazugságokról. Mindig csak az atombombát kaptam a kezembe eddig én pedig csak pislogtam és ledobtam magam mellé, had robbanjon majd. Na most robbant, és én is kirobbantam vele együtt!!!!