2012. november 25., vasárnap

A leírt vagy kimondott szavaknak megvan a maguk utóélete, és senki nem parancsolhat nekik.

Valami furcsa szag ütötte meg az orromat. Vajon mit érezhetek most én? Talán egy kis szánalom, egy csipet hazugsággal keveredve.
-Ez nem tesz jót a kapcsoltunknak- mondod, mikor én teszem. Ám mikor te teszed, meg velem újra és újra, akkor én csak simán önző vagyok. Így van! De tudod szuper azt érezni, hogy nem csak te lehetsz görény...


[Valahogyan mégis mindig vissza esek a csapdába, mint egy űzött vad, vergődök a rácsok között, kitörni vágyom, de amint szökni készülök, egy újabb zár lesz az ajtómon.]

1 megjegyzés:

  1. Az első mondatot olvasva,azt hittem leírod a suliban (osztályban) terjengő szagokat. Hiszen hozzá tartozik a mindennapjainkhoz,gondoltam megihletett,de tovább olvastam és valamivel mélyebb gondolatokat tartalmazott a bejegyzés..de majdnem,pedig már majdnem röhögtem:D( de most adtam egy ötletet ;))

    VálaszTörlés