Ha vissza mehetnék az időben...
Emlékszem ott álltunk a táncparketten. Te fogtad a derekam, én pedig a fejemet a mellkasodra hajtottam. Így álltunk ketten együtt, semmi sem zavarhatott meg minket, csak mi ketten voltunk a világon. Mikor megszólalt a zene, a ritmus átjárta a testem, te a jobb kezeddel fogtad a derekam, a másik kezeddel finoman végig simítottad a karomat egészen a vállamtól az ujj perceimig majd összefontuk az ujjainkat és fel emelted a fejed fölé a kezem, elengedted, majd megcsókoltál. A csókja édes volt mint a méz. Közben már a másik kezét is a derekamra rakta, és szorosan magához húzott. Érzetem a melegét, éreztem a testét, ahogy a testemhez feszül. Csodálatos érzés volt, valaminek a kezdete. Ekkor még nem sejthettem, hogy csak én gondoltam így. Neki más tervei voltak amit azonnal akart véghez vinni, én csak élvezni akartam a mai estét, és nem gondolni arra, mi lesz velünk holnap. Nem érdekelt ha holnap már nem beszélünk csak ma este, csak egyetlen estét szeretnék tőle. Amikor csakis ketten vagyunk egymásnak. A zene véget ért, ő pedig megragadta a kezemet és félre húzott a táncparkettről. Nekidöntött a falnak, az egyik kezével ismét a derekamhoz fogott, ám a fenekemre csúszott a keze. A másik kezével a hajamba túrt és közben hevesen megcsókolt. A testem bele feszült ebbe a pillanatba. Ő magához szorított, éreztem engem akar és senki mást. A következő pillanatban az arcomat simogatta miközben a fülemben édes hangján azt duruzsolt. Menni akart, azonnal! A kezemben volt az életem, tudtam, ez az a döntés amire igent kell mondanom.
[....]
Nem tudom mi történt pontosan, de a egyedül sétálok a hajnali utcán, a magassarkúm kopogása visszhangzik a magas házak között. Fogalmam sincs mi történt, de azt tudtam, hogy ezt a lépésemet életem végégig bánni fogom. Ő lett volna az egyetlen ember aki megérdemelt volna magának, én pedig megijedtem. Nem a következménytől féltem, hogy mi lesz ha kiderül, hanem inkább attól mi lesz ha tényleg szeretem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése