Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány. De néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány. Válaszd a mámort vagy válaszd az életet.

Túl sokat most nem tudok mesélni. mivel beteg vagyok. tehát itthon punnyadok egész álló nap. viszont legalább most van egy csomó idő. filmeket nézni és blogokat olvasni. Van egy lány akivel még tavaly szeptemberben egy "The Grenma" koncerten találkoztunk és egész este velük voltunk. Majd miután haza jöttem bejelöltem mivel mondta, hogy nyugodtan... Az adatlapjára ki volt rakva a blog címe amit én azóta olvasok. félig meddig miatta kezdtem el blogot írni mivel nagyon megtetszett, hogy ő végül is ez által is szerez barátokat... Ebből igazából annyi a lényeg, hogy szokott idézeteket is közzétenni és van egy kisebb regény ami nekem nagyon megtetszett, bár ez már egy kicsit régi... de remélem nektek is tetszeni fog. (:

Elvesztem, és hiába kereslek, sehol nem talállak,
Eltévedtem egy úton, amin már sok ideje járok,
Hisz nincsen sehol híd hozzád csak végtelen sok árok,
Úgy érzem, hogy hiába várok s szavak, nem segítenek,
Messze járok Tőled és nap, mint nap elveszítelek,
Pedig kitartó voltam, de az élet földre lökött,
És nem találok kiutat a sötétítők mögött,
Sokszor elindulok feléd, de nem tudom, hogy vársz e még,
Számít e még az Neked, hogy vajon holnap meglátsz e még
Vagy feledésbe merültem, mint az éj, ha a nap felkel,
És azt hogy, szeretlek talán másnak súgod majd reggel, hisz én..
Messze járok Tőled, senki nem kísér az utamon,
Ahol a múltba elveszett boldogságomat kutatom,
Hisz hiányzik minden szó, minden érintés és mosoly,
Elengedtelek, de így a lelkem lett újra fogoly.
Magányosan állok egy sötét szakadék szélén,
Becsukom a szemeimet és nem értem, hogy miért én,
Hogy miért én tévedtem megint és miért lett csak egy emlék,
Ő, akiért feltételek nélkül bármit megtennék,
Nincs már velem, de a hangját hallom bármerre is vagyok,
Ha Rágondolok felhők mögül a nap, újra felragyog,
Megváltozik a világ, hogyha hallhatom, vagy láthatom,
De Ő már messze jár, és nincs, ki enyhítse a bánatom,
Miért van tele hiánnyal a világom, ha nincsen itt?
Mi ez az érzés, ami minden fájdalmat felnagyít?
Miért kínoz úgy az álom, mikor reggel nem találom?
Tévedtem, de sajnos tudom, most már hiába várom,
Túl sötét lett a nappal és túl sötét az este is,
A valóság túl szomorú az álomvilág meg hamis,
Elfutnék az emlékek elől, de nincsen hova,
Hisz Ő az, akit nem fogok elfelejteni soha..
Bocsáss meg mindenért mindig én voltam a hibás,
Nekem csak Te kellesz, de számodra majd jön valaki más,
Aki jobban szeret, aki megért, és mindent megtesz érted,
Te erre rájössz milyen szép is ez az élet,Sajnálom, hogy nem kaptad meg,
amit az álmaidba láttál,
Sajnálom, hogy nem tudtam megadni azt, amire vágytál,
Sajnálom, hogy nem tudtam enyhíteni a fájdalmaidat,
Sajnálom, hogy megbántottalak a saját hibáim miatt,Régen közel voltál, de most úgy érzem, messze jársz,Viszont remélem, hogy a boldogságodra rátalálsz,Minden pillanatért köszönet, s ha úgy hozza az élet,Talán valahol, valamikor újra látlak Téged.