Őszinte leszek, hazudj egy nagyot, majd mutatom hogyan csinálják a nagyok...

Én mint fahéj?
Én mint afrodiziákum?
Én mint akit mindenki kedvel?

Gondoltátok volna valaha is, hogy én ezeket a kérdéseket fogom feltenni? Persze, miért ne tehetném őket fel. Igazán meglepő csak a válaszban van. Hisz a válasz IGEN! Na, ezt viszont senki sem gondolta volna. Már mint természetes módon lehetne minderre a válasz igen, nem értem ezen miért kell fenn akadnom. De tisztázzuk az afrodiziákum szó jelentését. "Olyan anyag, ami élénkíti a nemi vágyat." BUMM! Ezt most jól megkaptam... Kíváncsiak vagytok a titkomra, hogy mégis, hogyan lettem én mezei kislány afrodiziákum. A titok, a kulcs ami nyitja a férfi szíveket, nem más mint a... dobpergést kérek... mosoly!
Hah, Mi az, hogy a mosoly? Te most komolyan gondolod, hogy egy idióta vigyor miatt mindenkit leveszel a lábáról? Mi van a te fogaiddal, napalmot engedsz ki minden egyes mosollyal?- kérdezhetnétek most bátran tőlem, de nem. Van egy kiskapu... a férfi szíve legyen török! és máris nincs több problémád. Vagyis lesz, sokkal több is mint eddig volt, hisz bekerül az életedbe a török férfi. Az aki 2 óra után azt mondja szeret, és feleségül kér, sőt már a gyermekeitek nevét is előre eltervezte. Nem, nem vicc! A török férfi nagyon gyorsan lesz halálosan szerelmes. Aztán, majd mikor komolyabbra fordul a kapcsolatotok, mondjuk ismeritek egymást már legalább 4 órája, akkor jön a zöldszemű szörny. Tudjátok, az a kis galád. A féltékenység! Ugyanis a török férfi minden más férfi nemű egyedre borzalmasan irigy lesz miután te oda adtad neki kicsiny szívedet.
Na de álljunk meg egy szóra. Mégis hogy a búbánatba került ide a fahéj? Remek kérdés. Magam sem tudom, de nem mutat igazán jól ott a szöveg elején? ;)

Leteszem, lerakom. Mint a cipőm, a kalapom. A hangod idebent. Már nem cipelem.

Elfelejteni. 

Elrejteni. 

Valahol mélyen legbelül. 

Felettem záródnak észre sem veszem Felhő, lombok, szerelmek, baszd meg, szívem!

Kiléptem az ajtón, mögöttem a gőz elkezdett kihömpölyögni a folyosóra, felnéztem az órára. Ijedten állapítottam meg, hogy már hét óra van. Felrohantam a szobámba elengedtem a törölközőmet, gyorsan megkerestem az ünneplő fehérneműmet, és beszárítottam a hajamat. Kiválasztottam a legjobb randi ruhámat a szekrényből, és leszaladtam vissza a fürdőbe sminkelni és fogat mosni. Éppen hogy, készen lettem, mikor meg állt az a bizonyos piros autó a ház előtt. Felvágtattam a lépcsőn, felkaptam a kabátom és a táskám, gyorsan belevágtam a fontosabb dolgaimat. Pont időben. A csengő ebben a másodpercben szólalt meg. Kezembe akasztottam a magassarkúmat, és elő kotortam a kulcsokat. Egyszerre zártam be a házat, vettem fel a magassarkút, és közben tűntem baljósan bájosnak. Valószínűleg sikerült, mert mikor meglátott a szemei elkerekedtek, és kis mosoly futott át az arcán.
- Hello csajszi, vagyis- megfogta a kezeimet, és végigmért magának- azt hiszem már kinőtted ezt a nevet.
Magához húzott, megölelt, én pedig a fekete ingére hajtottam fejemet, aztán kicsit eltolt magától.
- Tényleg nagyon gyönyörű vagy- mondta
- Köszönöm, te is jól nézel ki- mosolyogtam rá kedvesen, majd még ezt a közelséget kihasználva, belenyúltam az ing felső zsebébe, és kiszedtem két hajcsatot - Tudtam!- mutattam neki fel amit találtam, ő pedig csak mosolygott rám. Akkor este a szülinapomon is ez volt rajta, emlékszem, tisztán emlékszem arra a pillanatra, pontosan ugyan így álltunk akkor is magához húzott és beletúrt a hajamba. Én ez után vettem ki belőle a csatokat és raktam be az ő zsebébe.
-Gondoltam vissza adom neked őket- és adott egy csókot a szám mellé- mehetünk?
- Persze- mondtam, megfogta a kezemet és a kocsihoz vezetett, mint egy igazi úriember kinyitotta az ajtót előttem, én beszálltam ő pedig becsukta az ajtót, majd a kocsit megkerülve beszállt mellém. És megint itt voltunk, az az ismerős érzés, melyet már alig vártam.
Lassan vezetett és biztonságosan, bár mellette mindig elfog egy ilyen biztonság érzet, azt hiszem, hogy csak én és ő vagyunk a világon, és nem lehet semmi baj.
-Megérkeztünk.- mondta ő- A kutyáktól ne ijedj meg, nagyon barátságosak, az egyik teljesen vak, a másik pedig félig süket.- Elgondolkodtam, hogy vajon ő honnan tudhatja azt, hogy a kutya csak félig süket? És vajon azt tudja, hogy melyik fele az? Persze ez mind csak az én ostoba fejemben játszódott le, amíg neki csak annyit mondtam "oké". Talán lehettem volna kicsit kreatívabb is a válaszadásnál. Mondjuk mondhattam volna azt, hogy nekem is van egy kutyám. Jaj de hát minek, hisz ő is látta az előbb mikor felvett.
-Gyere vigyázz a lépcsőn, kicsit meredek.- vezetett be a házba...

Csak alszom a régi sebben, egy kicsit részegebben, a szívem a két kezemben, ma végre megmozdultam...

A fehér és a halvány rózsaszín keverékében pompázó bizarr színű ital lötyögött a pohárban amivel egyensúlyoztam az asztalunkig. Kopott szoknyámon a virágminta imbolygott, ahogyan lépkedtem merészen. Kerülgettem az embereket, én és a bizarr lötty. Éreztem, hogy figyelnek. Valakinek a tekintete rám tapadt a tömegből. Gondolom a furcsa színű ital miatt, de lehet a szoknyám a hibás a dologban... Barátnőim dolgosan gyártják a következő adag nikotinjukat, éppen lehuppanok a kanapéra mikor felnéz Eiv

-Mehetünk? - kérdezi, és már áll is fel a foteljából és veszi a kabátját. Én is ugyan így teszek, előveszem a cigarettámat, és elkezdünk kisétálni a kocsma elé. Útközben megint érzem, hogy valaki figyel. Csattogok fel a lépcsőn a magassarkúmban, én és a bizarr lötty. Hallom a lüktető zenét. Hallom a kinti utcazajt. Hallom, hogy valaki jön ki utánam a kocsma elé... Kiértünk és Eiv-i már meg is gyújtotta a cigarettáját, majd nyújtja felém a gyújtóját. Elvégzem én is nikotinfüggő kényszermozdulatomat, mikor nyílik a kocsma ajtaja és kilép rajta egy lány. És néz! Megáll velem szemben és ő is elővesz a táskájából egy szál töltött cigarettát és meggyújtja. És néz! Hogy most engem néz, vagy a bizarr löttyöt a kezemben, azt még mindig nem tudom de nem is érdekel, már kezd hatni a furcsa ital. El dobtam a csikket, és rátapostam, majd elindultam lefelé a kocsmába mikor a lány hirtelen elém állt.
- Szia nici, emlékszel rám? -kérdezte, én meg csak bambultam magam elé. Nem elég, hogy ez a lány végig bámult, de hogy még emlékeznem is kéne rá valahonnan az már sok!
- Ha segítenél esetleg egy kicsit...- mondtam, erre ő meglepetten válaszolt
- Egyszer találkoztunk hármasban a Ruával, innen nem messze...- Ekkor leesett ki is ez a lány. És nem tetszett a dolog. Mert nem elég, hogy bámul, és emlékeznem kell rá, de ráadásul még utálom is, és mily borzalom történt a memóriámmal, hogy elfelejtett emlékezni az utált személyek névsorára, de ha a névsorra nem is emlékszik, legalább az arcmemóriám megmaradhatott volna. Most itt állok szembe ezzel a lánnyal akit szívből gyűlölök emlékszem az okára is, de hogy is hívhatják arra már nem.

Semmi sincsen láthatod. Öld meg a varázslatot. Semmi sincsen láthatod.

Olyan vagyok mint egy levetett régi ruha, mint egy eldobott banánhéj, mint egy használt gumi óvszer, mint egy kiégett prosti.... nem kellek senkinek.  Én nem vagyok más csak az akivel megosztják az emberek az ágyukat. Intellektuális beszélgetés gyanánt, vagy ha szórakozni támad kedve az embernek, akkor engem máris páros lábbal rúgnak ki az ajtón, és még csak a pénzt sem dobják utánam a küszöbről. Nekem nincsenek érzelmeim, és rám nem lehet semmi sem hatással, én csak egy lepedő akrobata vagyok. Én vagyok az a nő aki csak szétveti számodra a lábát, és utána nem kap mást csak hazugságot. Én vagyok az aki szeretkezés után üveges szemmel bámul a semmibe, mert azt hitte érez, de kiderült, hogy csak megdugták...
Elvégre én csak egy szajha vagyok!

Mint kicsikart szó a haldoklóból - hol a kincs vagy ki a gyilkos -, olyan nehezen mondom, hogy "szeretlek".

Feküdtünk az ágyban egymás mellett és néztünk valami unalmasnak tűnő műsort a tv-ben. Ő közben átkarolt engem és simogatta gyengéden a vállamat, erős kezével. Én csak a mellkasán nyugtattam fejemet. Magához szorított és azt mondta:
-Szeress már!- Én gondolkodás nélkül kezdtem el kibökni a választ, csak úgy hirtelen az első gondolatom ami a fejemben volt:
-Szeret...- és itt elharaptam a nyelvem. Mit művelek? Nem mondhatom ki, de kimondhatom, de nem tudom megtenni, már elkezdtem, és nem tudtam befejezni, te jóságos ég! Pedig ha tudnád, hogy minden pillanatban, minden percben, minden órában, mikor veled vagyok vagy ha nem vagyok veled csak arra gondolok, hogy mennyire szeretlek. Ha veled vagyok még gondolkodni sem tudok igazából, mert csakis ez a szó köröz a fejemben. Egyfolytában ott van a nyelvem hegyén, mindig várom a percet, hogy mikor mondhatnám ki neked. Keresem a megfelelő pillanatot, az üres helyet ahová berakhatom, valami indulatszót amivel elkezdhetem, és keresek valamit amit a végére rakhatok. Csak tudnám végre mondani neked. De sosem bírom... 

"Szerelmi bánatra szerelem kell, de nem ám olyan álmodozó, képzelődő, sóhajtozó. Oda csata kell, s győzelem. Nagy győzelem, ami gyógyír tud lenni a sértett büszkeségre."

Választ kaptam arra a kérdésre, ha én és a barátaid egyszerre bent égnénk egy házban akkor kit vinnél ki először. A válasz felettébb meglepő, ugyanis ő önként, és büszkén vállalja, hogy engem vinne ki az égő házból, még akkor is ha tudná, hogy a többiek nem élik túl. Ő olyan, hogy azt teszi amire vágyom anélkül, hogy én ezt mondanám neki. Furcsa érzés, tudni, hogy bármit megtenne értem. Mert elmondása szerint neki már semmi sem ér többet mint én. Nem tudom hova helyezzem ezeket az információkat a fejemben, talán az lenne a legjobb dolog, ha beraknám azon helyekre amelyeket jelenleg elfoglalnak a már jelentéktelen csalódásaimból leszűrt tanulságaim, úgy látszik ezekre a dolgokra már nem lesz szükségem, mert vele maradok.

Agymenések késő estére...

Depresszió? Bizalom hiány? Félelem attól, hogy túl boldog vagyok? Félelem attól, hogy elveszítem azt akit legjobban szeretek? Viselkedésem megmagyarázhatatlan, minden ember kiélvezné a pillanatot, ennek ellenére én csak búslakodom a múlton és a jövőn. Bosszantó, hogy azt az embert bántom meg most a legjobban, aki talán a legkevésbé érdemli meg. De hát ez badarság, hisz pont azon húzom fel magam már két napja ahogyan viselkedik, akkor meg miért nem mondom el neki, hogy mi a baj? Mert változtatna rajta... Igen, éppen az a baj, hogy meg akar nekem felelni, én pedig nem akarom, hogy miattam változzon meg. Hisz én így szeretem ahogyan most van. Akkor meg most miért zavar az, hogy olyan mint eddig volt? Eltűnt a híres rózsaszín köd? Észrevettem azt amit eddig mindenki mondott? Lehetetlen...

Igazából sajnálom amit ma tettem, hülye vagyok... És igazából van valami ami zavar, de mondom valószínűleg ez csak az én hülyeségem és nem kellett volna így viselkednem hanem ott helyben egyből tisztáznom kellett volna veled a dolgot ehelyett én csak duzzogok magamban órák óta. De kezd megjönni az eszem és rájöttem hogy egy idióta vagyok. Történetesen a dolog ami zavar az eléggé egyszerű, nem akarom hogy megváltozz drágám, sőt(!) pont az hogy nem akarom hogy megbántsd ezt a személyt, mert tudom hogy ő szeret téged.

Nos igen az Egéről van szó, vagy az Ináról, vagy mind a kettőről egyszerre, nem tudom már eldönteni...
A zavaró szituáció a dologban ma annyi volt, hogy nem igazán tudtam rendesen feldolgozni az eseményeket.

[...] 

Tényleg szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt, mert nem érdemled meg, és mert tudom,  hogy megbeszéltük ha valami zavar van a légkörben akkor azt elmondjuk a másiknak, és én nem ezt tettem, és egy borzalmas ember vagyok emiatt... De féltem neked elmondani ezt. Mert ha te nem is de én tudom mi a valóság, mint már mondtam neked egyszer én mindent előbb látok a "facebookon" mint te. Nos ez az életben is így van. Én mindent előbb tudok mint te. Még ha ezt nem is hiszed el most, sajnos ez így van és most nem érted, hogy én tulajdonképpen mire is gondolok, de tudom, hogy az Ege kútba ugrana érted, míg te haboznál, hogy utána ugorj-e...

Viszont te Ináért kútba ugranál, sőt a "csillagokat is lehoznád neki az égről, ha azt kérné" (!) Csak azt nem látod be amit az Ege sem lát be nálad, hogy mint ahogyan te is haboznál Ege után ugrani, valószínűleg Ina is habozna utánad ugrani a kútba. Ebben a helyzetben a legszörnyűbb csak az, hogy mire eldöntitek, hogy utánuk mentek-e addigra késő lesz...  Semmibe veszed Ege érzelmeit és a kutyádként ugráltatod, úgy ahogy Ina is teszi veled.

Szép kis kalamajkába keveredtem már megint, igaz?

ui: Sajnálom, ha most ezzel más emberek érzelmeit is megbántottam, én így gondolom, ha nektek is vannak gondolataitok, tessék csak tessék! Osszátok meg velem is. 

Az este, ahogy feküdtem az ágyamban, és bámultam a csillagokat, arra gondoltam: hova a francba lett a tető?

Sziasztok kedveseim, eljött az évadzáró év végi videó, így az év elején még éppen időben. Szerintem nem vészes késedelem... :) Nos a videóról csak annyit, hogy megszenvedtem vele, és nézzétek el a hibákat, miközben nézitek a videót... Nem célzás, hogy nééézd meg a videót! Tudod azt ott lent. A háromszög a kép közepén, igen, igen az lesz az! Nyomd meg,  gyerünk nyooomd meeeg!!!!

Megnyomtad már? 

Na húúúzás vissza nézni a videót! 

Gyerünk édes, nézd azt a hülye videóóóót!!! 

:D

Oh ja és 

PUT THE LIME IN THE COCONUT.... ♪♫

Könnyű léptű halált hozók és ólmos szeretők...

Laza erkölcsű lányok...
...azt szül a világ mostanság, folyamatosan jönnek, és mutogatják magukat, és összefekszenek mindenkivel.
És tudjátok mi van?
Én is egy vagyok ezek közül a könnyelmű lánykák közül.
Imádom, hogy könnyűvérű vagyok, erkölcstelen, szégyentelen, gátlástalan és szemérmetlen, mert mindezeket TE váltottad ki belőlem.
Csakis miattad vagyok felelőtlen és meggondolatlan, mert egyszerűen megőrjítesz!

Milyen egyszerű lenne az élet, ha az emberek őszintén és becsületesen közölnék egymással véleményeiket, érzéseiket és gondolataikat.

Kint ültem a konyhában, egy széken, mellettem egy hamutál, a kezemben füstölög az égő cigaretta. Szív, lenn tart, kifúj. Szív, lenn tart, kifúj. Hamuzik. Szív, lenn tart, kifúj. Elnyomja a csikket.
-Mehetünk?- kérdezte, és közben nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Nem válaszoltam, csak engedtem had vezessen. Bementünk a szobába, ő becsukta mögöttünk az ajtót. Megfordultam , hogy megnézhessem magamnak, mikor elkapott és szorosan magához húzott. Erős karjaival tartott és nem engedett, éreztem azt a masszív erőt amely benne lakozik, és mindet csakis magaménak akartam tudni. A csókja egyszerre volt gyengéd, de mégis határozott és szenvedélyes.

 Ledöntött az ágyra, és elkezdett csókolgatni, finoman haladt lefele, a számtól a fülemig, majd vissza a számig, aztán lefele a nyakamhoz. Még mindig beleborzongok ha ezekre a csókokra gondolok. Aztán megállt, átfonta rajtam a karját, szorosan magához ölelt, és elindult. Felállt, és lefeküdt, és vitt magával. Súlytalannak éreztem magamat, és az is voltam, hisz a világomban lebegtem. Mert akkor és ott ő volt a világ nekem...

Ne törődj ezzel a felirattal!

Nem akarok a barátnőd lenni, én csak játszani akarok.

A játék neve: SZERELEM!

A szabályok:
Légy magabiztos, mégis esetlen. Légy titokzatos, mégis nyílt. Légy vonzó, de nem szexi. Légy megközelíthetetlen, és mégis elérhető.
Légy te az első, és az egyetlen... 

Vágyakozunk arra, amivel nem rendelkezünk, és bánkódunk amiatt, amit elveszítettünk.

"-Ó.. képzeld, kedden este Latt felhívott, hogy épp az Nabban ülnek, nincs-e kedvem lemenni hozzájuk pár sörre? 

-És mentél?"

Este a pasid elmegy sörözni a haverjaival egy közeli kocsmába, sajnos a haverjai közül az egyik rosszul lesz, mert túl sokat ivott, és mind a ketten messze laknak nem tudnak haza jutni, ezért felmennek a pasidhoz aludni...

Mit szólsz hozzá?

Tegyük fel, hogy a két haver nő nemű, és a pasid egy kis szobában lakik egyedül, ahol is ezen a bizonyos estén a két lánnyal alszik együtt, akik mind a ketten részegek, és valószínűleg a pasid sem túl józan, hisz egy kocsmából jöttek mind a hárman...

Mit szólsz hozzá?

Csak egészítsük ki egy kicsit még a történetet, a két lány közül az egyik aki rosszul van régen a pasid lelki-társa volt és anno 1989-ben még smároltak is egymással (persze te közben is a barátnő szerepet töltötted be már akkor is, de most nem ezen van a hangsúly)...

Mit szólsz hozzá?

Kis plusz információ még a döntéshez, a másik lány, akit szintén kicsit régebb óta ismer a pasid, elviszi magával haza a pólóját az eset után, amit pár nap múlva szintén egy esti buli után akar vissza adni neki. Ha ez nem lenne elég ez után az este után napi szinten beszélgetnek egymással a lány és a pasid. Az egyik ilyen rutin beszélgetésben a pasid éppen azt ecseteli hogy indul veled szakítani... De mégsem teszi meg....

Most mit szólsz hozzá?

"-Igen, de nem volt semmi izgi, csak beszélgettünk meg söröztünk az egyik csaj, Isr, tök jó fej, vele beszélgettem egész este, nagyon alacsony, és duci kicsit..."

Az élet túl rövid a bűntudathoz.

A soron következő év végi záró videó: Akinek nem tettem kedvére, annak becses panaszát alul várom szíves türelemmel. És jövőre ne felejtsetek el négykézláb haza mászni! :)

Az álom enyhíti a nyomorúságot, amely az ébrenlevőt gyötri!

A szavak a fegyverem. De csak írott formában, ugyanis ha kimondom őket, akkor nem mások, mint egyszerű szavak, betűk sokasága egymás mellé helyezve, semmi több. Ám mikor papírra vetem őket, akkor életre kelnek. A maguk útját járják mindenki fejében, hisz ha leírom a szavakat, akkor azt mindenki úgy képzeli el, ahogy azt ő szeretné, én csupán csak támpontot adok.
Viszont én a szavakat úgy tartom magam elé mint egy pajzsot, a hozzá tartozó karddal együtt, amely éppen támadásra készül. Mint a kobra szemezget ellenségével, és várja a tökéletes pillanatot, hogy lecsaphasson. Ekkor diadalmasan rányomok a "közzététel" gombra, és ezzel a kard hegyes acél vége a húsba mélyed, mint egy megadva az utolsó kegyelem döfést...

Bizonyos helyzetekben a megadás az egyetlen helyes megoldás.

Véget ért a 3 napos tavaszi rendrakós láz! 

Az eredményem egy majdnem üres szoba és 6 embernagyságú szemetes zsák. 

A lemosható tetkóról már nem is beszélve! :D

Van egy olyan bizar érzésem, hogy a szüleim nem normálisak. És félek ezt én is örököltem tőlük. Ugyanis benéztem most délben a hűtőbe, hogy mit is ebédeljek. Az egyetlen lefedett tálban chips volt. Én szófogadó gyermek létemre kivettem és megettem. Panasz nem lehet rám! Na, de chipset a hűtőbe rakni. Mondjuk jobb a múltkori mobil telefonnál...

Győzzétek le a félelmet, s ígérem, legyőzitek a halált.

Sötét utcák rengetegét járom. Kiégett utcai lámák mindenhol. A korom sötét éjszakában csak a hold világit.Átsétálok az alagút alatt, körülöttem üres telkek. A fák között embereket látok, megbújva a fa mögött, állnak és figyelnek. Csak képzelem. Mint ahogy az sem lehet valóság, hogy az egyik fáról egy felakasztott ember lóg le barna ballon kabátban. És leng a kötélen, ahogy a nyári szellő meg-meg fújja. Illúziók. Sétálok tovább, de azért hátra lesek. Egy ember áll távol az út közepén. Fekete nadrág, fekete póló, lógatja kezeit és mosolyog. Bolond vigyor ül az arcán. Délibáb. Nem hagy nyugodni, és újra hátra nézek. Sehol senki. Csak egy üres sötét utca. Visszafordulok és neki ütközöm valaminek. Vagy inkább valakinek. A férfi áll előttem, és vigyorog. Hallucináció. Megfogja a karom, én behunyom a szemem , ha nem nézek vele szembe, biztosan eltűnik. Mire kinyitom. . . . 
Lehetetlen!

Hogy várod el tőlem, hogy megbízzak benned, ha nem vagy mellettem és nem támogatsz engem, mikor rosszul vagyok? Ez lenne a jövőnk is? Minden kis "betegségnél" elmenekülnél? Szép kilátás...
Tényleg köszönöm!
Valószínűleg ezt érdemlem azok után amit tettem érted.

Ne vígy engem kísértésbe, odatalálok magam is.

Az a bizonyos doboz ami mindig ott lapul a szekrény tetején eldugva. Várva, hogy végre eljöjjön az az idő amikor végleg lezárják. Nem hánytorgatják többé a múltat. Nem kerül bele több szemét. De a legjobban azt a pillanatot várja mikor már végre megszáradhat a sós könnyektől. Úgy látszik ez az idő sosem fog eljönni. A doboz tartalma növekszik, és sajnos sosem ürül ki.
Ha a doboz beszélni tudna... Fájdalmas monológja elől a fülét mindenki bezárná. A doboz olyan dolgokról tud és hordoz magában amit mindenki ismer és mélyen elrejt.
Én a saját dobozom mondhatni igen rendszertelenül vezetem. Ugyanis a dobozom tele van szép dolgokkal, azokkal az apró csecse-becsékkel amikre már senki nem emlékszik. Poros, megfakult, széttépett ruhadarabokkal. Használhatatlan, fényt kapott képekkel. A dobozba zárok mindent ami jó és szép. Hogy hol vannak a rossz dolgok? Mind a fejemben mint egy olyan rémálom ami sosem ér véget. Forog a fejemben minden rossz emlék, mint egy megállíthatatlan horror film.
Tudom hogy el fog jönni majd egyszer az a perc mikor kinyitjuk együtt a dobozt, és a tartalmából egy bekereteztetett kollázst csinálunk, amit büszkén viselünk, és nézünk minden nap a szobánk falán. EGYÜTT!