Felettem záródnak észre sem veszem Felhő, lombok, szerelmek, baszd meg, szívem!

Kiléptem az ajtón, mögöttem a gőz elkezdett kihömpölyögni a folyosóra, felnéztem az órára. Ijedten állapítottam meg, hogy már hét óra van. Felrohantam a szobámba elengedtem a törölközőmet, gyorsan megkerestem az ünneplő fehérneműmet, és beszárítottam a hajamat. Kiválasztottam a legjobb randi ruhámat a szekrényből, és leszaladtam vissza a fürdőbe sminkelni és fogat mosni. Éppen hogy, készen lettem, mikor meg állt az a bizonyos piros autó a ház előtt. Felvágtattam a lépcsőn, felkaptam a kabátom és a táskám, gyorsan belevágtam a fontosabb dolgaimat. Pont időben. A csengő ebben a másodpercben szólalt meg. Kezembe akasztottam a magassarkúmat, és elő kotortam a kulcsokat. Egyszerre zártam be a házat, vettem fel a magassarkút, és közben tűntem baljósan bájosnak. Valószínűleg sikerült, mert mikor meglátott a szemei elkerekedtek, és kis mosoly futott át az arcán.
- Hello csajszi, vagyis- megfogta a kezeimet, és végigmért magának- azt hiszem már kinőtted ezt a nevet.
Magához húzott, megölelt, én pedig a fekete ingére hajtottam fejemet, aztán kicsit eltolt magától.
- Tényleg nagyon gyönyörű vagy- mondta
- Köszönöm, te is jól nézel ki- mosolyogtam rá kedvesen, majd még ezt a közelséget kihasználva, belenyúltam az ing felső zsebébe, és kiszedtem két hajcsatot - Tudtam!- mutattam neki fel amit találtam, ő pedig csak mosolygott rám. Akkor este a szülinapomon is ez volt rajta, emlékszem, tisztán emlékszem arra a pillanatra, pontosan ugyan így álltunk akkor is magához húzott és beletúrt a hajamba. Én ez után vettem ki belőle a csatokat és raktam be az ő zsebébe.
-Gondoltam vissza adom neked őket- és adott egy csókot a szám mellé- mehetünk?
- Persze- mondtam, megfogta a kezemet és a kocsihoz vezetett, mint egy igazi úriember kinyitotta az ajtót előttem, én beszálltam ő pedig becsukta az ajtót, majd a kocsit megkerülve beszállt mellém. És megint itt voltunk, az az ismerős érzés, melyet már alig vártam.
Lassan vezetett és biztonságosan, bár mellette mindig elfog egy ilyen biztonság érzet, azt hiszem, hogy csak én és ő vagyunk a világon, és nem lehet semmi baj.
-Megérkeztünk.- mondta ő- A kutyáktól ne ijedj meg, nagyon barátságosak, az egyik teljesen vak, a másik pedig félig süket.- Elgondolkodtam, hogy vajon ő honnan tudhatja azt, hogy a kutya csak félig süket? És vajon azt tudja, hogy melyik fele az? Persze ez mind csak az én ostoba fejemben játszódott le, amíg neki csak annyit mondtam "oké". Talán lehettem volna kicsit kreatívabb is a válaszadásnál. Mondjuk mondhattam volna azt, hogy nekem is van egy kutyám. Jaj de hát minek, hisz ő is látta az előbb mikor felvett.
-Gyere vigyázz a lépcsőn, kicsit meredek.- vezetett be a házba...

Felejthetetlen, kereshetetlen, nem ésszel ittam, nem vagyok kedves.

Szombat este hat órára járt az idő. Haza rohantam, köszöntem anyunak, majd felmentem a szobámba. Levágtam a táskát a sarokba és előszedtem egy nagyobbat. Abba belevágtam 2 polót, egy pulcsit és pár alsóneműt. Fél óra múlva már ismét az ajtóban álltam indulásra készen. Adtam egy puszit anyu arcára és már léptem volna ki az ajtón, mikor feltette nekem a kérdést, amire nem akartam válaszolni:

-Mikor jössz haza?

-Hétfő délután. - mondtam, mintha mindig is így terveztem volna. Ráér még megtudni. Legalább addig sem aggódik miattam annyira. 

Kiléptem az ajtón, hátra se nézve magam után, csak rohantam. Csak az ismeretlen pályaudvaron jöttem arra rá, hogy én teljesen idegen vagyok, pedig még el se mentem sehová. Az ismeretlen vonattal haladtam el ismeretlen helyek mellett, és közben néztem, ahogy zajlik körülöttem az élet. A családot mellettem. A kislányt az önfeledt mosolyával. A szüleit, ahogy egymás vállára dőlve nézik lányukat,  a gyümölcsöt amely a szerelmükből lett, ahogyan mesél nekik kalandjairól. A mindennapjairól.
A velem szemben ülő két fiatal srácot, akik késő este tartottak éppen haza a munkából, koszosan, fáradtan. Hallottam, hogy otthon várja őket az anyukájuk, a meleg vacsora, szeretet. Én pedig felkaptam a táskámat, és leszálltam a vonatról, hátha a busszal könnyebb lesz menni.
Az autópálya mellett állva, ahogy suhantak el mellettem százzal a kocsik, ahogy mindenki sietett valahova, éreztem először úgy hogy tényleg bölcs lépés lesz ez. Hogy nem fogom megbánni. Azt éreztem, hogy végre velem is zajlik az élet. 

Aztán jött a busz... Minden olyan új volt, mégis régi. Mindent most látok először, és utoljára is. Elértünk a busz végállomására. Az utolsó választási lehetőségem. Ha balra megyek, minden marad a régiben, nem változik semmi.
De ha jobbra megyek. Ahol az ismeretlen vár. Mi lesz velem akkor? 

Csak alszom a régi sebben, egy kicsit részegebben, a szívem a két kezemben, ma végre megmozdultam...

A fehér és a halvány rózsaszín keverékében pompázó bizarr színű ital lötyögött a pohárban amivel egyensúlyoztam az asztalunkig. Kopott szoknyámon a virágminta imbolygott, ahogyan lépkedtem merészen. Kerülgettem az embereket, én és a bizarr lötty. Éreztem, hogy figyelnek. Valakinek a tekintete rám tapadt a tömegből. Gondolom a furcsa színű ital miatt, de lehet a szoknyám a hibás a dologban... Barátnőim dolgosan gyártják a következő adag nikotinjukat, éppen lehuppanok a kanapéra mikor felnéz Eiv

-Mehetünk? - kérdezi, és már áll is fel a foteljából és veszi a kabátját. Én is ugyan így teszek, előveszem a cigarettámat, és elkezdünk kisétálni a kocsma elé. Útközben megint érzem, hogy valaki figyel. Csattogok fel a lépcsőn a magassarkúmban, én és a bizarr lötty. Hallom a lüktető zenét. Hallom a kinti utcazajt. Hallom, hogy valaki jön ki utánam a kocsma elé... Kiértünk és Eiv-i már meg is gyújtotta a cigarettáját, majd nyújtja felém a gyújtóját. Elvégzem én is nikotinfüggő kényszermozdulatomat, mikor nyílik a kocsma ajtaja és kilép rajta egy lány. És néz! Megáll velem szemben és ő is elővesz a táskájából egy szál töltött cigarettát és meggyújtja. És néz! Hogy most engem néz, vagy a bizarr löttyöt a kezemben, azt még mindig nem tudom de nem is érdekel, már kezd hatni a furcsa ital. El dobtam a csikket, és rátapostam, majd elindultam lefelé a kocsmába mikor a lány hirtelen elém állt.
- Szia nici, emlékszel rám? -kérdezte, én meg csak bambultam magam elé. Nem elég, hogy ez a lány végig bámult, de hogy még emlékeznem is kéne rá valahonnan az már sok!
- Ha segítenél esetleg egy kicsit...- mondtam, erre ő meglepetten válaszolt
- Egyszer találkoztunk hármasban a Ruával, innen nem messze...- Ekkor leesett ki is ez a lány. És nem tetszett a dolog. Mert nem elég, hogy bámul, és emlékeznem kell rá, de ráadásul még utálom is, és mily borzalom történt a memóriámmal, hogy elfelejtett emlékezni az utált személyek névsorára, de ha a névsorra nem is emlékszik, legalább az arcmemóriám megmaradhatott volna. Most itt állok szembe ezzel a lánnyal akit szívből gyűlölök emlékszem az okára is, de hogy is hívhatják arra már nem.

Akad még halvány reménysugár a civilizált viselkedésre ebben a mészárszékben, amit egykoron emberiségnek hívtak.

Régóta érzem úgy, hogy ez az egész blogolos móka csakis egy ember miatt volt. Vagyis azért mert én miatta szenvedtem. De látható a blogom alakulásán, hogy már nemcsak hogy nem szenvedek, de nem is írok nem csak róla, nem csak miatta, de egyáltalán még magam miatt sem.
~Ha ez így fojtatódik be kell zárnom a kapukat.
Gondolkodtam azon is hogy kimentem az összes posztomat és kinyomtatom őket, hogy biztonságban elrakhassam az utókornak.
~Igen valószínűleg ezt fogom tenni.
Ám még ne aggódjatok nem engedem le a redőnyt. Még hátha beindul a szenvedő karrierem. Már mint remélem, hogy nem amiatt fog visszajönni az érzékem az íráshoz, hogy megint csalódok, hanem csak mondjuk valami múzsától.
~Ugyanitt apropó apró hirdetés a csatolt fájlok között.
Tudjátok mi a legnagyobb baj ezzel az egész blogos dologgal? És hogy miért álltam le az utóbbi egy évben azzal, hogy minden huncut gondolatomat megosszam veletek? Mert figyelnek! Igen bizony, figyelnek engem. Már nem úgy olyan kormány összeesküvős szinten, csak ilyen nici-ellen brigád tagjai, akik tulajdonképpen a felebarátaim.
~Vagy hogy is van ez a bibliában? Lényegtelen.
Szóval igen a logikus magyarázatom arra amiért nem írok, és amiért nem írok már nincs is miről írnom, mert elszoktam tőle, hogy azok akikről írok, akikkel kapcsolatban megosztom a gondolatomat, ha én nem is szánom olykor sértésnek mégis az lesz belőle. Tehát ezúton szeretnélek kérni titeket gyermekeim, hogy miután közösen elmondtuk az esti áldást légyszíves felejtsétek el, hogy létezik a blogom!
~Tudom, tudom törölhetném is akár az egész kócerájt, na de hát úgy a szívemhez nőtt már!

Csatolmányok:

Semmi sincsen láthatod. Öld meg a varázslatot. Semmi sincsen láthatod.

Olyan vagyok mint egy levetett régi ruha, mint egy eldobott banánhéj, mint egy használt gumi óvszer, mint egy kiégett prosti.... nem kellek senkinek.  Én nem vagyok más csak az akivel megosztják az emberek az ágyukat. Intellektuális beszélgetés gyanánt, vagy ha szórakozni támad kedve az embernek, akkor engem máris páros lábbal rúgnak ki az ajtón, és még csak a pénzt sem dobják utánam a küszöbről. Nekem nincsenek érzelmeim, és rám nem lehet semmi sem hatással, én csak egy lepedő akrobata vagyok. Én vagyok az a nő aki csak szétveti számodra a lábát, és utána nem kap mást csak hazugságot. Én vagyok az aki szeretkezés után üveges szemmel bámul a semmibe, mert azt hitte érez, de kiderült, hogy csak megdugták...
Elvégre én csak egy szajha vagyok!

"Szerelmi bánatra szerelem kell, de nem ám olyan álmodozó, képzelődő, sóhajtozó. Oda csata kell, s győzelem. Nagy győzelem, ami gyógyír tud lenni a sértett büszkeségre."

Választ kaptam arra a kérdésre, ha én és a barátaid egyszerre bent égnénk egy házban akkor kit vinnél ki először. A válasz felettébb meglepő, ugyanis ő önként, és büszkén vállalja, hogy engem vinne ki az égő házból, még akkor is ha tudná, hogy a többiek nem élik túl. Ő olyan, hogy azt teszi amire vágyom anélkül, hogy én ezt mondanám neki. Furcsa érzés, tudni, hogy bármit megtenne értem. Mert elmondása szerint neki már semmi sem ér többet mint én. Nem tudom hova helyezzem ezeket az információkat a fejemben, talán az lenne a legjobb dolog, ha beraknám azon helyekre amelyeket jelenleg elfoglalnak a már jelentéktelen csalódásaimból leszűrt tanulságaim, úgy látszik ezekre a dolgokra már nem lesz szükségem, mert vele maradok.

Agymenések késő estére...

Depresszió? Bizalom hiány? Félelem attól, hogy túl boldog vagyok? Félelem attól, hogy elveszítem azt akit legjobban szeretek? Viselkedésem megmagyarázhatatlan, minden ember kiélvezné a pillanatot, ennek ellenére én csak búslakodom a múlton és a jövőn. Bosszantó, hogy azt az embert bántom meg most a legjobban, aki talán a legkevésbé érdemli meg. De hát ez badarság, hisz pont azon húzom fel magam már két napja ahogyan viselkedik, akkor meg miért nem mondom el neki, hogy mi a baj? Mert változtatna rajta... Igen, éppen az a baj, hogy meg akar nekem felelni, én pedig nem akarom, hogy miattam változzon meg. Hisz én így szeretem ahogyan most van. Akkor meg most miért zavar az, hogy olyan mint eddig volt? Eltűnt a híres rózsaszín köd? Észrevettem azt amit eddig mindenki mondott? Lehetetlen...

Igazából sajnálom amit ma tettem, hülye vagyok... És igazából van valami ami zavar, de mondom valószínűleg ez csak az én hülyeségem és nem kellett volna így viselkednem hanem ott helyben egyből tisztáznom kellett volna veled a dolgot ehelyett én csak duzzogok magamban órák óta. De kezd megjönni az eszem és rájöttem hogy egy idióta vagyok. Történetesen a dolog ami zavar az eléggé egyszerű, nem akarom hogy megváltozz drágám, sőt(!) pont az hogy nem akarom hogy megbántsd ezt a személyt, mert tudom hogy ő szeret téged.

Nos igen az Egéről van szó, vagy az Ináról, vagy mind a kettőről egyszerre, nem tudom már eldönteni...
A zavaró szituáció a dologban ma annyi volt, hogy nem igazán tudtam rendesen feldolgozni az eseményeket.

[...] 

Tényleg szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt, mert nem érdemled meg, és mert tudom,  hogy megbeszéltük ha valami zavar van a légkörben akkor azt elmondjuk a másiknak, és én nem ezt tettem, és egy borzalmas ember vagyok emiatt... De féltem neked elmondani ezt. Mert ha te nem is de én tudom mi a valóság, mint már mondtam neked egyszer én mindent előbb látok a "facebookon" mint te. Nos ez az életben is így van. Én mindent előbb tudok mint te. Még ha ezt nem is hiszed el most, sajnos ez így van és most nem érted, hogy én tulajdonképpen mire is gondolok, de tudom, hogy az Ege kútba ugrana érted, míg te haboznál, hogy utána ugorj-e...

Viszont te Ináért kútba ugranál, sőt a "csillagokat is lehoznád neki az égről, ha azt kérné" (!) Csak azt nem látod be amit az Ege sem lát be nálad, hogy mint ahogyan te is haboznál Ege után ugrani, valószínűleg Ina is habozna utánad ugrani a kútba. Ebben a helyzetben a legszörnyűbb csak az, hogy mire eldöntitek, hogy utánuk mentek-e addigra késő lesz...  Semmibe veszed Ege érzelmeit és a kutyádként ugráltatod, úgy ahogy Ina is teszi veled.

Szép kis kalamajkába keveredtem már megint, igaz?

ui: Sajnálom, ha most ezzel más emberek érzelmeit is megbántottam, én így gondolom, ha nektek is vannak gondolataitok, tessék csak tessék! Osszátok meg velem is. 

Ne törődj ezzel a felirattal!

Nem akarok a barátnőd lenni, én csak játszani akarok.

A játék neve: SZERELEM!

A szabályok:
Légy magabiztos, mégis esetlen. Légy titokzatos, mégis nyílt. Légy vonzó, de nem szexi. Légy megközelíthetetlen, és mégis elérhető.
Légy te az első, és az egyetlen... 

Minél nyilvánvalóbb valami, annál nagyobb rá az esély, hogy nem vesszük észre.

Hozzám fordul, a vállamra teszi a kezét, és egy lépéssel közelebb lép, így szinte már elviselhetetlenül közel van hozzám. A tekintetünk összetalálkozik. Látom rajta, hogy akar valamit mondani, de elfordítja a fejét. Vesz egy mély lélegzetet, újra rám néz, és kérdez.
-Mit kell mondani a lányoknak, hogy ezek után még visszafogadják a fiút?
Csak mélyen hallgatok, nem is tudom mit feleljek, keresem a választ, kutatók az agyam egyes szektoraiban, nézem az emlékeket, de nem találok semmit.
-Van valami varázsszó?- kérdezi újra, de én tudom, hogy nem fog választ kapni. Én sem tudom a választ, hogyan segíthetnék így neki...

Vágyakozunk arra, amivel nem rendelkezünk, és bánkódunk amiatt, amit elveszítettünk.

"-Ó.. képzeld, kedden este Latt felhívott, hogy épp az Nabban ülnek, nincs-e kedvem lemenni hozzájuk pár sörre? 

-És mentél?"

Este a pasid elmegy sörözni a haverjaival egy közeli kocsmába, sajnos a haverjai közül az egyik rosszul lesz, mert túl sokat ivott, és mind a ketten messze laknak nem tudnak haza jutni, ezért felmennek a pasidhoz aludni...

Mit szólsz hozzá?

Tegyük fel, hogy a két haver nő nemű, és a pasid egy kis szobában lakik egyedül, ahol is ezen a bizonyos estén a két lánnyal alszik együtt, akik mind a ketten részegek, és valószínűleg a pasid sem túl józan, hisz egy kocsmából jöttek mind a hárman...

Mit szólsz hozzá?

Csak egészítsük ki egy kicsit még a történetet, a két lány közül az egyik aki rosszul van régen a pasid lelki-társa volt és anno 1989-ben még smároltak is egymással (persze te közben is a barátnő szerepet töltötted be már akkor is, de most nem ezen van a hangsúly)...

Mit szólsz hozzá?

Kis plusz információ még a döntéshez, a másik lány, akit szintén kicsit régebb óta ismer a pasid, elviszi magával haza a pólóját az eset után, amit pár nap múlva szintén egy esti buli után akar vissza adni neki. Ha ez nem lenne elég ez után az este után napi szinten beszélgetnek egymással a lány és a pasid. Az egyik ilyen rutin beszélgetésben a pasid éppen azt ecseteli hogy indul veled szakítani... De mégsem teszi meg....

Most mit szólsz hozzá?

"-Igen, de nem volt semmi izgi, csak beszélgettünk meg söröztünk az egyik csaj, Isr, tök jó fej, vele beszélgettem egész este, nagyon alacsony, és duci kicsit..."

Az élet túl rövid a bűntudathoz.

A soron következő év végi záró videó: Akinek nem tettem kedvére, annak becses panaszát alul várom szíves türelemmel. És jövőre ne felejtsetek el négykézláb haza mászni! :)

Az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy megbizonyosodjon róla, az óév elmúlt.

A soron következő videó, ugyanúgy mint tavaly is, idén is levetítem nektek, hogy mi is történt idén. És jövőre koncentrálni fogok arra, hogy több kép készüljön... :)
Boldog Új évet! és az este gondoljatok arra is, hogy nem jó a másnaposan kezdeni egy évet...

"Valahol azt mondják, hogy ha sokat gondolsz valakire, azt megérzi."

Na a 

6000. emberke 

kap majd egy csokit...

De alkossunk egy pár szabályt. Nem illik frissíteni egymás után 60szor. és addig nyitogatni a lapot amíg fel nem ugrik 6000-re, "print screen" és majd küld...
Ha nyerted akkor egy komiban írd meg milyen csokit kérsz... :D
[de aki foltos milkát kér azt...]

Kis dolgok, melyeket megtettél, többet érnek, mint a nagy tettek, melyeket csak tervezel.

Egyszer mind felnövünk...

ismételten kezd beütni hozzám a szokásos letargikus hangulat a szülinapom elött amit majd egy hónap múlva megkoronázok egy iszonyatos árokban fetrengéssel.

na jó természetesen csak viccelek... nem az árokban fogok fetrengeni hanem otthon az ágyamban.

Gondolom feltűnt mindenkinek hogy az elmúlt hónap(ok)ban nem írtam és ha itt voltam az is csak valami kis szösszenet volt csak. ennek rengeteg oka van. az egyik talán az hogy nincs mit írnom. és jelenleg is erről a semmiről írok... amit le szeretnék írni azt nem tehetem. ha naplót írnék arról mit csinálok én 0-24 egy nap akkor vagy 18-as karikát kéne kiraknom vagy egyszerűen névtelenül valahol a semmibe veszve kezdenem egy újat amit senkinek sem árulok el. hisz ez most divat... vagy nem.

most fog jönni az a dolog amit anyunak szoktam mindig mondani ha valami rosszat tettem... változtatok a helyzeten. megpróbálok többet írni valami olvashatót és értelmeset. lehet hogy mondjuk erre csak nyártól lesz időm. bár így elgondolva még akkor sem.

áhh majd csinálok egy havi blogot. minden hónap első csütörtökén kaptok egy húsz oldalas kis magazint arról amit amúgy kétnaponta kapnátok meg. na?? :D ezzel is csak annyi a baj hogy azon is egy hónapon át kéne dolgoznom és nem csak szerda esténként. de az elgondolásom jó volt..

búcsúzásképpen kaptok tőlem egy videót. biztos vagyok benne hogy mindenki tudja mi az a Shrek. tudod amiben a Rumpelstiltskin van... és ez a zene...
Hallgassátok szeretettel!

That girl.

I want to be that girl that you can look back and think of how many great memories we had together. I want to be that girl that you can look back and think, “I loved her so much.” I want to be that girl that you’re going later realize what a stupid mistake that you made of leaving me. I want to be that girl that can still put a smile on your face.
It sucks even more day after day that you’re gone. I just hope that you’re happy. And that you’re living your dream and making it come true. I will always support you. No matter how far away we are, you are always in my heart. My daddy tells me this every time :) Same goes for you. My love for you will never go away even if we are apart. You’re so important to me. And even though you fucked up and I fucked up along the way, you’re still my breath that I take every day. You’re still my light in my life. You’re still my beat of my heart.
You will always be apart of me. And I will never ever forget you. And I hope you’ll always remember me and someday, we can make our dreams come true together.
ha<3
It’s not going to be now.
And it’s okay.

A múlt, bármilyen szörnyű is, nem szégyen, hanem kiaknázandó kincs.

Na ez ám a fura.

Nem vagyok büszke a januáromra több dolog miatt is. rengeteg barátom hanyagoltam el és a blogot se vezettem úgy mint szoktam. hisz alig volt időm. max. néha egy röpke kis írogatásra. mint most is. de mégis újból "rekord" mennyiségű embertömeg kattintott. ugye decemberben ünnepeltem a 692.őt és mennyire örültem is neki hogy ilyen sokan néztek. most meg 718.at mutat  jelenleg.. tök büszke vagyok erre a számra.de mégis felmerűl bennem a kérdés. mit néztetek ha nem írtam? 

Választhatnám,a csillagokhoz vezető utat, de én inkább azt választom, amelyikre szükségem van.

Bontsunk pezsgőt emberek. együnk tortát és ünnepeljünk. merthogy nem tudom tudtok-e róla de a blogspot.nak van egy bizonyos statisztikája. ami mindenféle csuda jó dolgot megmutat. például azt is hogy egy nap hányszor kattintanak ide hozzám... amit nagyon köszönök mert ebben a hónapban rekordot döntöttem és 676 x kattintottatok. köszönöm szépen részvételetek. és remélem hogy a következő hónapokban sem fog apadni a blogomhoz kötött olvasási szeretetek... :D

Amúgy ha már így itt a statisztikákról kezdtem el mesélni akkor mutogatók pár meglepő dolgot. van egy olyan mérés hogy közönség ez annyit tesz hogy melyik országból hányan tévednek ide... most ha csak ezt a csodálatos novemberi hónapot nézem akkor:

• Magyarország 532
• Amerikai egyesült Államok 41
• Hollandia 29
• Románia 19
• Franciaország 8
• Egyesült királyság 8
• Ausztria 7
• Belgium 6
• Szerbia 5
• Horvátország 4

És még egy kis számolás a napokban átléptük a 2000-es létszámot is... :D
[jelenleg az oldal aljára dugtam a számlálót.]