Szóval mondd, hogyha nincs szerelem, akkor hogyan szökünk el előle?

Megöl, hogy nem tudom ezt. mert mindig mindent csak elfelejtek. milyen színű volt a szeme. és a sebei. vagy hogyan szerezte őket. ahogy egykor árulkodó jelei leperegnek, egy könnycsepp lehullik. egy öregedő arc ráncain keresztül, amit ez a világ elfelejtett. nincs egyetértés, amivel megjelölhetném a helyem. és nincs több ajándékidő, hogy eligyuk ezeket a kimerülő másodperceket. néha tedd a szavakat igazmondókká, mikor mindig cserben hagylak. mint az olyan falak, amiket nem tudunk áttörni, amíg el nem tűnünk. szóval mondd, hogyha nincs szerelem, akkor hogyan szökünk el előle? erre ezt mondta: "nem utállak téged, fiú, csak meg akarlak menteni. amíg van mit kimenteni." - "szeretlek, de nem én vagyok a válasz a kérdésedre. amit még kérdezel." de a nap folytatódott, mint egy végzetes teher, amit az ember soha nem vár. mint a haldokló napok emlékei, amik hurrikánként süketítenek. fürödtünk a lángokban, tartottuk a parazsat, kibontotta az ujjakat a kezedben. belenyomta a húsba, mintha homok lett volna. most már érted? szóval mondd, hogyha nincs szerelem, akkor hogyan szökünk el előle? erre ezt mondta: "nem utállak téged, fiú, csak meg akarlak menteni. amíg van mit kimenteni." - "szeretlek, de nem én vagyok a válasz a kérdésedre. amit még kérdezel" ezer mérföldre innen. nincs semmi, amit mondhatnánk. csak annyi maradt, hogy nem tudom. soha nem volt választásunk. túl zajos ez a világ. ez lelombozó. ez még egyszer lelombozó. nem utállak. nem utállak. szóval mondd, hogyha nincs szerelem , akkor hogyan szökünk el előle? mert nem tudom... erre ezt mondta:  "nem utállak téged, fiú, csak meg akarlak menteni, amíg van mit kimenteni."  ekkor mondtam neki, hogy: "szeretlek, de nem én vagyok a válasz a kérdésedre. amit még kérdezel." nem utállak. nem utállak. nem utállak.