2011. január 16., vasárnap

Ha folyton azt hangoztatod, hogy semmire sem vagy méltó, az emberek végül el is hiszik.

Az igazán nagy kísértés...

Az én édes drága anyucikám ma reggel csinált magának facebookot. nem is tudom pontosan milyen okból. csak úgy. és tőlem kért hozzá segítséget. én segítettem is neki bár közben azzal fenyegettem minden egyes lépésnél hogy kitagadom a családból. és hogy én elköltözöm innen ha ő felregisztrál. végül átadtam neki a fontos instrukciókat az oldallal kapcsolatban. és kisurrantam az ajtón...

mikor pár órával később haza értem anyu itt ült a gép előtt és játszott rajta. nem facebookon. szerencsére. de amint beléptem az ajtón kérte hogy segítsek neki ismerősöket keresni... be is ültem a kis székbe és már kattintottam is a bejelentkezés gombra... ám amint betöltött az oldal engem akkora sokk ért. elkezdtem mindenféle embereket keresni. és nézegetni a képeiket. 10 perc után tértem magamhoz. hogy mit is művelek. gyorsan kattintottam a fenti x.re és elmentem megkeresni az időközben mellőlem eltűnt anyum. azt mondta nem fontos most az amit kért majd ráér később. így én ismételten leültem a gép elé. megnyitottam az msn.t és a böngészőt is. ahelyett hogy a szokásos dolgokat nyitottam volna meg. a facebook.ot hoztam be véletlen elsőnek. és valahogyan ismételten bejelentkeztem. ekkor elegem lett az egészből így inkább kikapcsoltam a gépet megmondtam anyunak hogy törölje le magát. és drámaian távoztam itthonról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése