Túlságosan jól ismerte ahhoz, hogy szeresse vagy utálja. A múltjának egy része volt, mint egy régi barát, aki a hibái ellenére is barát marad, csak mert mindig is az volt.

Csak úgy repkednek a fejemben a gondolatok. mint apró pillangók. és mindegyik más élményt más tapasztalatot és más mondani valót szállít a hátán. én pedig állok a nagy üres szoba közepén és repkednek körülöttem ezek az apró lények. próbálok elcsípni egyet. de nem megy. mindig kicsúsznak a kezemből. ugrándozom össze vissza. egyszer egy sárga után nyúlok kék foltokkal. máskor pedig egy piros után vörös csíkokkal. de egyik sem kerül a kezeim közé.
utána nyúlok egy harmadiknak. elkapom a két tenyerem közé szorítom ekkor valami furcsa bizsergés fogja el az egész testem. a következő dolog amire emlékszem hogy egy fekete pillangón ülök melynek a száranyain piros írásnak látszó minta van. repülünk a messzeségbe. úgy hiszem az jelen pillanatban teljesen mindegy merre csak el innen.
-Ott jobb lesz? - szólal meg egy mély hang..talán a pillangó beszél? válaszolok neki meg ne sértődjön...

-Nem hiszem. sőt lehet hogy még rosszab is lesz mint itt. de ebben a pillanatban nincs maradásom.
a pillangó  nagyokat csapdosott a szárnyával. majd hirtelen megpördült a tengelye körül. én elkezdtem zuhanni a mélybe lefele. és nem értettem miért tette ezt velem az a gyönyörű lény. lepergett előttem az életem. mindenkire gondoltam aki fontos számomra. láttam magam előtt a családomat. hogy mennyire fognak sajnálni. a barátaimat. akik valószínűleg elsőre fel sem fogják majd hogy mi történt. és láttam egy embert. nem tudom besorolni őt semmilyen csoportba sem. ismerem nagyon is jól ismerem. és látom hogy mosolyog.
ez abszurd. miért mosolyog mikor én meghalok éppen?