Míg ki nem huny a fény, emlékezem rád, és nem feledlek a sötétségben sem.

Átsétálok a híd alatt, előttem a havas út fénylik a sarki lámpától. Magamba roskadtan baktatok előre az úton, ahol egy lélek sincs. Az óra épp, hogy üti a hajnali egyet. A sötét utcák ijesztő árnyai között a távolban egy fa mögött egy férfi alak tűnik föl. Engem néz és még ebben a sötétben is látom az arcán ékeskedő mosolyt. De tévedek. Egy vicsor virít az arcán. Meggyorsítom a lépteimet, lehet nem is létezik a szörnyem, de jobb félni, mint meg ijedni.  Ismét megjelenik most már közelebb van. Egy oszlop mögött bújik meg, nem látom csak a sötét alakban a vigyori pofáját. A táskám leesik a vállamról elkezdek rohanni. Bárhova csak innen el. Hátra nézek, hogy ott van-e még. Nem látom sehol előre fordítom a fejem és ekkor bele ütközök. Ott áll előttem, mint egy jelenés. Ott van de még sincs. Megszorítja a karom és eltűnünk örökre...