gyűjtöttem nektek egy kis olvasmányt. pár történet. olyan mindenféle.. ha érdekel akkor olvasgassatok.
Sziasztok! Történetem nem túl egyszerű, de igyekszem egyszerűsíteni, amennyire lehet. Volt egy pasim… Még sok évvel ezelőtt nagy szerelemem volt ő, akivel három évet jártunk, majd közös megegyezéssel elváltunk. Nem tudni, miért, de arra jöttünk rá, hogy nem egymásnak teremtett minket a sors, mert túlságosan „jól megvoltunk”. Ez így hülyén hangzik, hiszen mindenki ezt keresi, de szerintem sem lesz hosszú távú kapcsolat két olyan ember között, akiknek a személyisége túlságosan hasonló. Ő megnősült - én férjhez mentem. Fizikailag elszakadtunk egymástól, de a szívünk képtelen volt erre.
Ő most 32 éves és van egy gyereke, én 29 vagyok és nekem is van egy lányom. Hat éve nem láttuk egymást, amikor is összefutottunk egy bevásárlóközpont parkolójában. Amikor megláttam, majdnem kicsúszott alólam a lábam, remegtem és alig bírtam értelmesen reagálni. Ő odajött hozzám, mosolygott, én visszamosolyogtam. Megbeszéltük, hogy másnap leülünk egy kávéra. A városban találkoztunk. Sokat nosztalgiáztunk. Három óra csevely után felhívott a lakásába, hogy megmutassa, milyen tölgyfa bárpultot csináltatott a sarokba. Azt mondtam, majd máskor, mert sietek. Ő azt mondta, hogy „nem sietek és felmegyek hozzá”. Felmentem. 10 perc múlva ágyban voltunk. Egymásnak estünk. Szerencsére a neje csak három nap múlva jön haza, mert vidéken volt a szüleinél, így bőven volt időnk – utána (reggel) nem éreztük túl jól magunkat, mert tisztában voltunk vele, hogy amit tettünk, az bőven házasságtörés. Én nem így értelmezem. Ő megajándékozott egy utolsó éjszakával, ami csak a miénk volt. Nem mondtuk el a párunknak: én sem a férjemnek, ő sem a nejének. Mit értünk volna el vele? Nem értette volna meg egyik fél sem. Ha rajtunk múlik, soha nem derül ki. Mindketten nyertünk, és mindketten vesztettünk. És nem tesszük meg többet, de ennyivel még tartoztunk egymásnak. Ti hogy látjátok mindezt? Félreértés ne essék, nem önigazolást keresek, és nincs is lelkifurdalásom.
és pár comment:
1.
Megcsalás megítélése:
-ha én csinálom, akkor az teljesen rendben van..
-ha a házastársam, akkor az válóok.
Ilyen egyszerű ez, ugye...?
2.
Igy utolag, egy dolgot nem ertek. Ha egy ferjezett asszony lefekszik valaki massal, mint a ferjevel, akkor az a birosagon sem hazassagtores, hanem egy ajandek ejszaka ? Khmm, ezzel az erovel en most lelohetek valakit, hiszen az nem gyilkossag, hanem megajandekozom a sirasot egy kis munkaval...
3.
Kedves posztíró,
az oké, hogy a faszi neje három napig távol volt - de a te családodnak nem tűnt fel, hogy anya elugrott vásárolni, és kiszívott nyakkal jött haza másnap reggel?
Következtetés:
Kamuposzt.
4.
A belezúgás... Tudod, én inkább azt hiszem, ilyenkor a saját emlékeit, illúzióit dédelgeti az ember. Erről szól a "jár nekem" fordulat is. És bizony az illúzióktól szabadul meg legnehezeben az ember. Szóval szerintem is kinéz a továbi lehetőség ;-)
5.
Jó sztori, ugyanakkor teljesen átlagos is.
Nekem egyetlenegy hiányérzetem van a postíró történetével kapcsolatban, ez pedig a lelkifurdalás deklaráltan teljes hiánya. Azért a házasságtörős sztoriknál a megbánás, a lelkifurdalás és a mardosó önvád általában fontos mártírkellékek; bár az esetek többségében a hivatalos partner hibáinak felsorolásával megfelelően ellenpontozható, és pár okos támogató komment segítségével teljesen tünetmentessé is tehető.
Ehhez képest itt még nyomokban sem találkozunk vele. Ó, mivé lesz így a világ? :)
(Persze lehet, hogy eredetileg volt lelkifurka, mondta is az asszonka még az ágyban fekve, hogy "jaj, mit tettünk, most olyan lelkifurdalásom van", mire jött a válasz, "nem, nincs lelkifurdalásod", és ezzel az ügy el is volt intézve.)
6.
Eszem megáll... félrekefél, és még jól meg is magyarázza, hogy ez nem házaságtörés, és neki ehhez joga volt... Ez neki járt. Lókukó a pici fenekébe, az jár. :( Elképesztő az emberek hozzáállása a hűséghez.
Félreértés ne essék, nem az a fő baj ,hogy félrelépett - emberek vagyunk, követnk el hibákat, bűnt, botlást. De hogy még csak nem is szégyelli, sőt...
Kedves posztoló, ha ennyire emelt fővel és büszkén vállalod, hogy félredugtál, akkor tedd ezt a férjed elé állva. Ha úgy gondolod, hogy nincs beleszólása, mert neked ehhez jogod volt, akkor akár el is mondhatnád neki. De amíg titkolod, addig gerinctelen vagy.
Ezzel a logikával élve akármelyik exével dughat akárki, hisz egy utolsó éjszaka mindig jár... Majd jól megnézném az arcodat, amikor a férjed szédül be a volt nője karjaiba. Hogy azt mennyire nyelnéd le, mert hát az neki jár..
http://csajokespasik.blog.hu/2010/05/31/a_csillagot_is_lehazudta_az_egrol
ezt is érdemes elolvasni egyszer... bár iszonyat hosszú de tanulságos. (:
Az én sztorim inkább nevetséges, mint szomorú, habár akkor nagyon ingerült voltam. Két éve vagyok (voltam) együtt párommal (Gyula). Egy szép napon kitalálta, hogy kimegy külföldre. Két barátjával Angliába ment dolgozni egy szállodába, mint konyhai kisegítő, mosogató, takarító stb. Persze még így is dupla annyit keresett, mint én itthon, de hagyjuk. Ezzel nincs is semmi baj. Pár hónap múlva hazajöttek, és kiderült, hogy odakint összeugrott az egyik haverjával valami miatt – ezt onnan tudom, hogy bosszúból elmondta nekem ez a bizonyos ex-barát, hogy amíg kint voltak, Gyula szinte minden este más csajt vitt ágyba.
Ez még bosszú-hazugság is lehetett volna. Pedig igaz volt. A legbosszantóbb az egészben, hogy Gyula ennyire biztos volt a dolgában, hogy nem tudom meg, hiszen ha valamit 2 ember tud, az már nem titok. A barátja nem hazudott, mert ráolvastam Gyulára, aki úgy meglepődött, hogy még valami lapos hazugságot sem volt ideje kitalálni. Csak hápogott és próbálta felfogni, mi szakadt most az arcába – de én nem hallgattam meg: erre nincs mentség. Végül megtörten beismerte, de nem indokolta – azt ő is érezte, hogy bármilyen indok nevetséges lenne. Mert végül is mivel indokolná: nagyon rám jött a kangörcs? Azonnal szétmentünk – még aznap elköltözött, vissza az anyjához. Odakint nem volt nehéz dolga, Gyula könnyen ágyba vitt bárkit: jól nézett ki. Az zavart, hogy megbíztam benne. A haverjai vigasztalták, hogy én a „házsártos szemét nő” hogy kibabráltam vele, ezzel az aranyemberrel. Nevetséges! Megtudtam a dolgot és annak rendje-módja szerint azonnal szakítottunk. Szerintem ez a megoldás.Ezután az eset után eltöprengtem rajta, hogy vajon itthon hány lánnyal csalt meg? Mert ez a nimfomániája nem hiszem, hogy csak külföldön jön elő. Erre a kérdésre sosem kapok választ, hiszen az alatt a 2 év alatt, míg együtt voltunk, nem volt okom gyanakodni – lehet, hogy most 2 év elfojtását próbálta levezetni Angliában, azzal a címmel, hogy úgysem, tudom meg?Viharos szakításunk után eltelt pár hét. Néha láttam őt az utcán, de nem szóltam neki. Túl közel laktunk egymáshoz, hogy ne fussunk össze. Amikor ő szúrt ki elsőnek, elkapta a tekintetét, vagy nevetségesen fedezéket keresett. Szó szerint, bujkált előlem, a bokorba, a trafik vagy a buszmegálló bódé mögé. Nem tudom, mi járt a fejében – vajon azt hitte, hogy számít nekem még valamit? Hogy rendbe tudja hozni a dolgokat? De volt szorosabb és kellemetlenebb összeütközésünk is. Egyik hétvégén összefutottunk egy közös ismerősünk lakásavatóján. Amint észrevett, elkezdett szedni valamit és rengeteget inni. Én nem is köszöntem neki, és amikor a többiek erre rácsodálkoztak, diszkréten elmondtam nekik, hogy miért szakítottunk. Gyula hamarosan el is tűnt onnan. Amikor éjféltájban elindultam haza, látom, hogy a buszmegállóban ül! Megtörve, befordultan, mint valami szegény csöves, már csak a hatalmas szutykos szatyrok hiányoztak a lábai közül. Olyan nyomorultul festett, hogy odamentem hozzá. Láttam rajta, hogy teljesen kész, azt se tudja, hol van. Nem hagyhatom itt. Április volt, tehát este még bőven lemehet fagyközelbe a hőmérséklet, pláne itt vidéken. Elkezdtem szólongatni és valami életet lehelni bele. Amikor kis öntudat csillant a szemében, megismert és megpróbálta összeszedni magát. Felállítottam, és a válla alatt átkarolva, támogatva, elindultunk.Hatalmas, félig öntudatlan testével rám nehezedett, nem is tudom, hogy nem estünk el. Pár perce úton lehettünk már, amikor először szólalt meg: „Nem mehetnénk hozzád inkább? Mert ha anya így meglát, ideges lesz”. Erre világosan megmondom neki, hogy nem érdekelnek az érzései, mint ahogy őt sem érdekelték az én érzéseim, míg kint csömöszölt. Csendben baktattunk tovább. Amikor megérkeztünk hozzá, előszedte a kulcsát, de természetesen nem talált bele a lyukba, így én nyitottam ki az ajtót - az anyja szerencsére már lefeküdt, így ha holnap délig nem bukkan elő a szobájából, akkor nem lesz baj. Hogy ezután mi történt, nem tudom, hazamentem. Gyulát három nap múlva láttam újra, amint röhögve biliárdozott egy kocsmában a hülye pajtásaival – visszajött a régi arca, remélem, egyszer valaki jól rávág majd.
egyetértek a címmel... :)
VálaszTörlés