Az egész élet csak játék, azoknak, akik játsszák. Akik nem, azoknak dráma.

Szalagavató Edócska módra!

Talán már megszoktátok talán még nem, ha nem akkor most ismét lehetőséget adok rá, hogy hozzá szokjatok a meséim össze vissza esemény rendszeréhez.
Azért itt megpróbálom majd rendszerezni a történéseket, mondjuk kezdem az elején a metrónál. Mentünk Örsre és az unalom nagy úr, ezért szó-láncoztunk. Az a 20 perc arra volt képes, hogy kirakjunk egy értelmes és vicces mondatot mely valahogy így hangzott: "Iszok kávét tejjel langyosan, Norvégiában nem, mert titkárnőt tilos seprűn nemzeni." Szerintem igazán jól elszórakoztattuk magunkat, és ezt a buszon is Mátyásföld fele folytattuk. A színházban ahol a szalagavató volt, viszonylag jól viselkedtünk az elején, még csak a hátunk mögött ülő emberek szóltak ránk, kicsit később már elölről és oldalról is lehetett hallani, hogy mennyire utálnak minket. Igazuk is volt a Móni és a Katica egyfolytában röhögtek és megbeszéltek minden apró részletet néha én is közbe szóltam, Ricsi és én pedig egyfolytában fészkelődtünk, hol elfeküdtünk a székben, hol előre dőlve néztük a színpadot. A tetőpont azt hiszem az osztálytáncok körül ért el minket, mikor már annyira nem bírtuk tartoztatni magunkat, hogy sikítoztunk minden adandó alkalommal, és fenn hangon nevettünk ha valami nagyon gáz volt. Ami elég gyakran előfordult.
Előítéletek nélkül mondom, hogy az Edóék keringője volt mind közül a leggyönyörűbb, leglátványosabb, legérdekesebb.  Becsúszott egy pici baki, és mi nagyon örültünk neki, hogy újra nézhetjük. A családi táncoknál elkaptuk Edót megölelgettük pár fénykép erejére és felszaladtunk vele táncolni a színpadra. Eszméletlenül mesésen nézett ki abban a fehér ruhában, csak úgy ragadt rá a szemem mindig.
A szalagavató után vissza mentünk Örsre és beültünk egy KFC-be, ugyanis az éhség engem már nagyon kínzott, ezt mindenki meg tudja mondani aki akkor, ott volt velünk...   Vissza felé is tőlünk zengett az egész metró, nem is értem, miért nem tudunk csendben maradni soha. Persze a vonaton se hagytuk pihenni a munkából késő este hazatérő fáradt embereket. Most így belegondolva ez tényleg nagyon rossz dolog, mert én is utálom azt mikor megyek haza, hogy valakik ott visítanak mellettem.

After party gyanánt a Spatiba mentünk, és azt hiszem elmondhatom, hogy jól oda tettük magunkat. Az, hogy én Katicával végig táncoltam az ott létünket, bejárva ezzel az egész táncteret egy újfajta mondja volt annak, hogy mi bulizunk. Mondhatni megállás nélkül táncoltunk, persze néha leültünk pihenni, de erre kifejlesztettük az ülve táncolás technikáját. Végül 3 órakor már kényszert éreztünk arra, hogy haza induljunk, ezt a kényszert persze a lábunk táplálta az agyunk irányába, ugyanis már annyira fájt, hogy azon tanakodtunk melyik padon pihenjünk meg útközben. Már felfele sétáltunk a dombon, mikor jött egy autó mellettünk nagyon lassan. Oda szóltam Katicának viccesen az autóra mutatva: "Igen most lassítasz és megállsz mellettünk" Erre az autós mintha hallotta volna indexelt az irányunkba és megállt előttünk a járda szélén. Erre én ismét szóltam Katicához: "És most megvárod amíg oda érünk az autódhoz lehúzod az ablakod és megkérdezed tőlünk elvigyél-e minket?!" Erre az autós kinyitotta az ajtaját kiszállt a kocsiból és elkezdett felénk sétálni közben mondva a tökéletes monológját. "Sziasztok lányok, gyönyörűen táncoltatok a Spatiban, merre mentek? elvigyelek titeket?, sokszor jártok le oda bulizni?" Persze mi nem mentünk el a csávóval, pedig egészen normálisnak tűnt, de így is épségben haza értem, bár az a kutya a sarkon majdnem meggátolta a tökéletes tervet...

[made by. 2012]