2010. május 19., szerda

Az ifjúság mindig honvágyat érez, örökké vágyódik egy gyanús, közömbös és félelmes haza után, melynek világ a neve...

Nem tudom meg érteni a fiúkat. azt mondják gyerekesek vagyunk de magukra sose néznek. de ez általában mindig mindenkivel így van. hisz én is simán le ovisozom az osztályom. bár én tudom magamról hogy még nem nőtt be a fejem lágya. például ma is amit a vonaton műveltünk… simán visszafogadnának még a bőlcsibe is. de legalább jól éreztük magunkat. a nélkül hogy a mai tiniknek megfelelő szórakozási elvet azaz „oltani egymást állandóan” játszottuk volna. igazából miért is lennénk gyerekesek? vagy ez miért furcsa? hisz még gyerekek vagyunk.. attól mert másnak képzeljük magunkat néha. ez még a korunkon nem változtat… ha választanom kéne az örök komolyság vagy az örök gyerekesség között. egyértelműen a másodikra szavaznék. mert inkább maradok vidám semmi bajjal nem törődő. mint mindnet gondosan végig gondoló. borzasztó lenne nevetés és vidámság nélkül az életem… Tehát éljenek a GYEREKESEK! <3>

Ma amúgy suli után Anita meghívott mekizni.. [megint csak hizlalni akarta a seggünket…xD] majd ez után egyből jöttem haza. és vonaton tényleg annyira jól elvoltunk. én két érmével szórakoztam ami idegesítette a Katicát és a Mónit… ezért el akarták venni tőlem. de én nem hagytam össze-vissza haraptam és karmoltam őket. de fél óráig küzdöttek velem… majd leszálltak és én szerencsére átszálltam a másik vagonba hogy még véletlenül se égjen a fejem. milyen hülyék is vagyunk.. :D

Apropó vasárnap tehát május 23-án osztálytársam Dani koncertje lesz Dürer kertben 20.00 órakor kezdenek. gyertek minél többen! [még Alvin koncert előtt is beugorhattok. hisz mindenkit szívesen látunk. ;) ]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése