Az öregkor rettenetes tolvaj. Épp, amikor rájönnél az élet ízére, kirúgja alólad a lábadat, és meggörnyeszti a hátadat.

Füves torta! avagy hogyan járj a Móni kedvében...

Elég egyszerűen kezdtem, szinte úgy mozogtam a konyhában mintha már profi lennék, persze ez csak addig volt így amíg a hozzá valókat kipakoltam a pultra. Az első mondat a receptben 3 tojás, a tojásfehérje felverve! Oké. de hová verjem fel? Itt jött a képbe anyu, aki segített az apró szakács trükkökben. Már mindent össze kutyultam kétfelé szedtem és össze öntöttem, mikor elérkeztünk a süti azon részére, hogy azt a fincsi masszát formába kell önteni... Gondolkodtam 5 percig, majd ismét anyuhoz fordultam. -Anyu van nekünk tortasütő formánk? Azt hiszem anya számított már erre mert ott volt előtte az a kör alakú valami, és már kente ki valamivel, mondván, hogy ne ragadjon bele. Oké, elhiszem... Beraktuk a sütőbe, és itt jön a képbe a fű.

Mivel kerti bulira csináltam a tortát, ezért kimentem körbe nézni a kertbe. Sajnos a fűre már ráfért az igazítás, bementem a sufniba, nézelődtem körbe 5 percig, majd megint mentem anyuhoz. -Anya hogy néz ki a fűnyíró? -Az a nagy piros izé az alján pengékkel... Hát jó, akkor vissza a sufniba. Egyből megtaláltam a dolgot, az volt az egész kupi legmélyén és tőlem a legmesszebb. Természetesen, hisz miért is lett volna az ajtóban? Nagy nehezen kirángattam és közben levágtam magamnak egy hisztit, kihalásztam egy hosszabbítót összekötöttem a lakást a fűnyíróval, majd apu tanácsát követve valami fekete fűtartó izét kerestem amit fel kell szerelni a fűnyíró seggébe. Ekkor jött a második hiszti, az a szar sehogy sem akart belecuppanni a fűnyíróba. Ezért fogtam és elrúgtam a francba azt a fekete izét. 10 perc szünet után újra próbálkoztam, és sikerült... Eszembe jutottak ismét apu szavai: -Egyszerű a fűnyírás, csak meg kell húznod azt a kart, és tolni. Hát én húztam a kart, nyomtam a gombot toltam is de semmi, már megint ott voltam hogy inkább belerúgok egy hisztizés közben, mikor anyu kiszólt, hogy kész a süti...

Dúlva-fúlva mentem be a házba úgy mostam meg a kezem hogy már a bőrt is téptem róla. Ki csattogtam a konyhába és nézem a sütit, aminek a teteje szétszakadt. Miért nem tudok sosem normálisat csinálni?  Okos eszemmel kigondoltam, ha fejel lefele fordítom a tortát, akkor talán normálisan fog kinézni, persze anyu ezen is csak nevetett, és tényleg nem vált be. Elvágtam háromba majd lekvárt kentem bele, ekkor lépett közbe megint anyám mert én lekvárosabb voltam mint a torta. Elkezdtem csinálni a csoki krémet és közben a lekvár mázra csoki került. Mondanám hogy tejben vajban fürdetnek itthon, de engem lekvárban és csokikrémben... Végül is elkészült a torta és tényleg torta formája volt, ami azt hiszem csoda. Ekkor jött a pompás ötlet, anyu pont nem volt itthon, így nem tudott lebeszélni, amit később nagyon megbántam. Előszedtem az egyik fiókból az ehető gyöngyöket és fogtam egy fogpiszkálót, majd ráírtam a tortára hogy "Boldog Születésnapot"... A probléma az volt hogy a "Születésnapot" szó se hogysem akart kiférni. Ekkor haza tért anya és jött az ötlete. -Miért nem választod el kötőjellel "Születés- napot."?- Sikerült felírni, akkor most jöhetnek a bogyók az összes betűt kirakosgattam az apró köröm alá beragadó fehér bogyókkal, még a kötőjelet is. Mikor már kész voltam jött anyu: -Felkiáltójelet nem raksz?- Azt hiszem így vissza gondolva már értem miért nem beszélt le róla...